A londoni FTSE-100 index 0,03 százalék, a frankfurti DAX-30 0,10 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,09 százalék csökkenést jelzett a kereskedés első perceiben a csütörtöki záróértékekhez képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,32 pontos emelkedéssel, 39 277,12 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,25 százalékkal erősödött - számol be az MTI.

Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,03 százalékkal erősödött, ugyanakkor Frankfurtban a DAX-30 0,69 százalékkal gyengült, Párizsban a CAC-40 indexe pedig 0,55 százalékkal süllyedt.

A pénteki európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1952 dolláron állt a 24 órával korábbi 1,1929 dollár után.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 40 cent (0,60 százalék) emelkedéssel 66,56 dolláron állt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!