Vörösben izzanak az amerikai tőzsdék

Az előző napi erős, másfél-két százalékos nyereségek után nagy indexveszteséggel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
Szabó Dániel, 2019. augusztus 14. szerda, 16:14
Fotó: Shutterstock

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 1,13 százalék, az S&P-500 index 1,52 százalék, a Nasdaq Composite index 1,73 százalék veszteséget mutatott.

A tőzsdei befektetőket a kötvényhozamok alakulása "ijesztette meg" szerdán. A tíz éves hozam ugyanis a két éves hozam alá csökkent, amit tapasztalati alapon recesszió előjelének tekintenek pénzügyi elemzők. Öt alkalommal került sor hasonló fejleményre 1978 óta és mind az öt esetben recesszió következett be, bár a Credit Suisse elemzése szerint jelentős, átlagban 22 havi késéssel. A legutóbbi hasonló eset 2005 decemberében volt, két évvel a válság előtt.

Az árfolyamcsökkenést a banki papírok vezették szerdán New Yorkban, a Bank of America, a Citigroup, a J.P.Morgan részvények a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban három százalék körüli mértékben gyengültek.

A visszafogott befektetői magatartáshoz az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek világgazdasági hatásával kapcsolatos aggodalmak is hozzájárultak, amit a legfrissebb kínai makrogazdasági adatok is alátámasztottak. A szerdán publikált statisztikák szerint tizenhét éves mélypontra esett az ipari termelés növekedésének üteme, és alulmúlta a várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom bővülése is Kínában júliusban. Az ipari termelés 4,8 százalékkal növekedett júliusban a tavalyi év azonos hónapjához képest, miközben elemzők 5,8 százalékos bővülést vártak a júniusi 6,3 százalék után.

A recessziós aggodalmak terhelték meg szerdán a világpiaci olajárat is. A Brent nyersolaj ára 2,71 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben az amerikai piacok nyitásakor hordónként 59,64 dolláron, a WTI ára pedig 2,80 százalékkal 55,50 dollárra csökkent.

Az arany ára a nemesfém kockázatos időkben értékőrző befektetési eszközként játszott szerepének köszönhetően szerdán erősödéssel ellentételezte az előző napi két százalékos esését. A hét elején az arany ára hat éves csúcsot érintett. A spot ár szerdán 0,99 százalékkal unciánként 1516,17 dollárra, a legközelebbi határidős jegyzés 0,84 százalékkal 1526,75 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,06 százalékkal jegyzik erősebben 1,1176 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK