Vörösben zárt Nyugat-Európa

Gyenge kezdés után veszteséggel zárt az európai tőzsdék többsége a világkereskedelmi ellentétek rendeződésével szemben támasztott kételyek miatt.
Szepesi Anita, 2019. november 8. péntek, 17:58
Fotó: Getty Images

Az európai kereskedési idő végén a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,35 százalék, a Stoxx Europe 600 index 0,37 százalék csökkenést mutatott, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,34 százalékkal alacsonyabban fejezte be a kereskedést az MTI híre szerint.

Londonban a még nem hivatalos záróadatok alapján 0,64 százalék csökkenéssel zárt az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,49 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,23 százalékkal csökkent. A madridi tőzsde 0,67 százalék indexcsökkenéssel fejezte be a pénteki kereskedést, a milánói viszont 0,07 százalék indexemelkedéssel zárt.

Csütörtökön még lendületes erősödésre adott okot a világ tőzsdéin az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek rendeződésére felmerült remény, miután Kína megszellőztette a megemelt importvámok kölcsönös és fokozatos csökkentéséről készülő megállapodás hírét. Pénteken viszont Washington fenntartásai lehűtötték a befektetői lelkesedést a tőzsdéken.

Az olaj ára a kereskedelmi ellentétek rendezésétől remélt keresletnövekedés elmaradása miatt csökkent: a Brent ára 0,95 százalékkal hordónként 61,70 dollárra, a WTI ára pedig 1,10 százalékkal 56,52 dollárra az európai kereskedési idő befejeztével.

A dollár árfolyamát a világkereskedelmi fellendülés reménye erősíti. Az euró árfolyama emiatt három hetes mélypontot ért el. Az eurót az amerikai piacok nyitásakor 0,26 százalékkal jegyezték gyengébben, 1,1020 dolláron.

Az arany ára három százalékos, két és fél éve a legnagyobb heti csökkenés felé halad a befektetői hangulatban világkereskedelmi ellentétek elcsitulása reményében bekövetkezett fordulatnak köszönhetően. A befektetői kockázatvállalat erősödésével megindult az értékőrző eszközökben, így az aranyban is elfektetett pénzek áthelyezése részvénybefektetésekbe. Az arany spot ára az amerikai piacok nyitásakor 0,04 százalékkal állt lejjebb, unciánként 1467,21 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK