Wall Street: emelkedés a hét végén

A kezdeti idegesség után megnyugodtak a tengerentúli befektetők: a pénteken felhalmozott többlettel a hetet is emelkedéssel fejezték be a New York-i tőzsdeindexek.
Ádám Viktor, 2003. február 24. hétfő, 08:10
Fotó:

A tengerentúli börzék idegesen reagáltak a New York-i robbanás hírére, ám miután a befektetőket sikerült meggyőzni arról, hogy nem terrortámadás, hanem baleset történt, emelkedésnek indultak a részvényindexek. A Dow Jones végül nyolcezer pont felett zárt, pontosabban 1,3 százalékos emelkedéssel 8 018,11 ponton fejezte be a napot. Az S&P-500 szintén 1,3 százalékkal 848,17 pontra hízott, a Nasdaq Composite 1 349,02 pontos záróértéke pedig ugyancsak 1,3 százalékkal haladta meg a csütörtökit. Az Egyesült Államokban az év első hónapjában a vártnál szerényebb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak. A kedvező makroadat nyomán eloszlottak a lendületes termelőiár-növekedés láttán kialakult inflációs félelmek, ami különösen a kiskereskedelmi cégek megítélésének tett jót. A legfontosabb technológiai részvények - köztük a Cisco Systems és a Microsoft - szintén drágultak, s velük tartottak a vártnál kisebb veszteségről beszámoló Agilent Technologies papírjai is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK