A müncheni rendőrség letartóztatta a német botránycég, a Wirecard azon vezetőjét, aki a cég zűrös ügyeinek gócpontját jelentő közel-keleti tevékenységét vezette. A Financial Times értesülései szerint a 46 éves Oliver Bellenhaus, aki egyébként nagy sportautó rajongó is, az üzletágat jórészt a híres dubaji Burj Khalifa felhőkarcolóban lévő apartmanjából irányította.

A nyomozóhatóságok tájékoztatása szerint Bellenhaust azért tartóztatták le, mert fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon maradása esetén a vizsgálat szempontjából lényeges bizonyítékokat manipulálhat. A Wirecard vezérigazgatóját, Markus Braunt, aki nemrég önként adta fel magát a rendőrségen, időközben 5 millió euró óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A cég irányításáért felelős vezérigazgatója, Jan Marsalek hollétéről továbbra sem tudni semmit. A nyomozást irányító müncheni ügyészség tájékoztatása szerint több más gyanúsított is van az ügyben, őket azonban a nyomozás jelenlegi szakaszában egyelőre nem szeretnék megnevezni.

Bellenhaus irányította a Wirecard egyik kiszervezett, állítólag nagyon jövedelmező üzletágát CardSystems néven. Ez harmadik feleknek nyújtott fizetésirendszer-szolgáltatásokat. Ő és az eltűnt Marsalek adott át fontos információkat a cég auditját végző KPMG könyvvizsgáló cégnek a Wirecard és külső partnerei közötti tranzakciókról, amelyek a botrány középpontjában álltak.

Az ezzel kapcsolatos csalások voltak azok, amelyek elvezettek a Wirecard múlt hónapban bejelentett fizetésképtelenségéhez. A cég eltűnt 1,9 milliárd eurójából 1,1 milliárd eurónyi volt állítólag a CardSystems számláin, ez az az összeg, amely a Wirecard későbbi bejelentése szerint lehet, hogy sosem létezett.

A Financial Times már tavaly ősszel megírta, hogy probléma lehet a Wirecrad és egyik partnercége, a dubaji Al Alam Solutions közötti tranzakciókkal, és ebben az ügyben Oliver Bellenhaus is érintett. Ő akkor nem válaszolt a lap megkeresésére.

A CardSysetms volt a Wirecard-birodalom legnagyobb önálló egysége. Papíron ez a cég termelte a Wirecard bevételeinek negyedét, profitjának pedig 40 százalékát. A CardSystems könyveinek auditját nem helyi cégek végezték, hanem az anyavállalattal együtt német Ernst & Young volt felelős érte.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!