További veszteségekre számít a koronavírus omikron variánsa miatt a Wizz Air, s úgy látják, a légi-közlekedésben az igazán pozitív fordulatra majd csak az év későbbi részében lehet számítani - derült ki a cég gyorsjelentéséhez fűzött közleményéből a FT szerint.

A londoni tőzsdén jegyzett cég a tavaly év utolsó három hónapjában összesen 213,6 millió eurónyi veszteséget szenvedett el, az időszakra elsősorban a koronavírus járvány újabb hulláma miatt ismételten bevezetett utazási korlátozások nyomták rá a bélyegüket. Ez a mínusz jóval meghaladta az egy évvel korábbi utolsó negyedév 141,9 millió eurós veszteségét, mivel a cég azóta jelentős összegeket áldozott arra, hogy növelje munkavállalói létszámát és bővítse üzletét.

Még lesz egy-két nehéz hónap

Ráadásul a működési veszteségek a mostani negyedévben tovább nőhetnek, mielőtt az utazási kereslet jelentősen visszatérne - közölte a cég. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta, a cégnek jelentősebb diszkontokat kellett alkalmaznia ahhoz, hogy az emberek kedvét ismételten meghozzák az utazáshoz. Szerinte az utasforgalmat még januárban, februárban és március elején is jelentősen érinti majd a járványhullám.

A lap emlékeztet, a cég versenytársa, a Ryanair még karácsony előtt jelezte, éves vesztesége több, mint duplázódhat, mivel az omikron-variáns miatt bevezetett korlátozások miatt rengeteg járatát kellett törölje.

Nyáron minden a régi lesz

Váradi jelezte, mostani számításaik szerint nyárra már a cég teljes, 170 gépből álló flottája ki lesz használva. Ezzel folytatják a cég erőteljes növekedési stratégiáját, amely miatt a járvány alatt is új gépeket rendeltek, hogy a cég jelenlegi kelet-európai jelenlétét tovább bővítsék a régióban.

A Wizz múlt hónapban vásárolta meg a Norwegain Air Shuttle szlotjait a londoni Gatwick repülőterén és új, kibővített bázisokat nyitott Olaszországban Abu Dhabiban és Kelet-Európában. A karácsonyi szezon alatt az utaskilométerek száma meghaladta a 2019-es szintet és több embert foglalkoztatott, mint a járvány előtti időszakban. Szeptemberben sikertelenül tett egy közeledési kísérletet a rivális easyJet felvásárlására.

A cég likviditása elég erős volt az év végén - emlékeztet az elemzés - likvid eszközeinek értéke meghaladta az 1,4 milliárd eurót, ez 16 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél. Az év utolsó hónapjában összesen 7,8 millió utast szállítottak, 2020 hasonló időszakában mindössze 2,7 millió főt.

Váradi arra számít a Reuters tudósítása szerint, hogy a következő hónapokban a korlátozások enyhítésével nagyon erősen tér majd vissza a kereslet a piacra. Míg a Ryanair korábban azt mondta, szerintük jelentős jegyáremelkedésre lehet számítani a piacon a következő időszakban a kiesett kapacitások miatt, addig Váradi szerint túl-kapacitások vannak a a piacon és ezek hamar megjelennek, amint enyhülnek a korlátozások. Ugyanakkor szerinte is lehet számítani a kegyárak emelkedésére, azonban ez elsősorban az üzemanyagárak és a bérköltségek emelkedése, valamint a szabályozói szigorítások miatt válnak majd szükségessé.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!