Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A BUX index stagnálással nyitott, és egész nap egy százpontos sávon belül maradt; eközben több, mint tízszer keresztezte a jegyzés szerdai záráskori értéket. Az utolsó órára a sáv alsó végében ragadt a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, így napi mélypontjától csupán néhány pontos távolságra, 17 312 ponton fejezte be a napot, ami fél százalékkal alacsonyabb, mint az előző napi záróérték. A befektetők talán a külső és belső tényezők bizonytalansága okozta kiváró hangulat, talán a nagy forróság miatt, de nem mutattak túl nagy érdeklődést a hazai részvénypiac iránt - legalábbis erre utal, hogy forgalom még a 7 milliárd forintot sem érte el, ami jóval alacsonyabb az egyébként igen sivár idei átlagnál is. A hangulatot külföldön a kétségbeesett jegybank élénkítések, itthon pedig a kormány munkáltatói járulékcsökkentési terveinek emésztgetése határozta meg.

A blue chipek között a Mol és az OTP is jelentőset esett, míg a két defenzívebb papír emelkedett. A vezető magyar bankrészvény - az európai bankrendszer mozgását lekövetve - az Európai Központi Bank sajtótájékoztatóját követően mint egy kő kezdett zuhanni, amit az újabb LTRO program bejelentésének elmaradásával indokolhatunk. Az OTP így 1,3 százalékkal alacsonyabban, 3561 forinton zárt. A Mol 1,5 százalékos esése inkább az utóbbi napok fékeveszett emelkedésének korrekciójaként fogható fel, hiszen az olajár nem esett ilyen mértékben; az olajpapír napi mélypontján, 16 350 forinton zárt. Emelkedtek a defenzív papírok: a Magyar Telekom 443 forintos utolsó kötésével 0,7 százalékot erősödött, míg a Richter 1,1 százalékkal 36 895 forintra, az Egis pedig 2 százalékkal 15 050 forintra ugrott. Az E-Star viszont majdnem 15 százalékkal újabb történelmi mélybe, 1016 forintra zuhant.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!