A nyitást követően szinte azonnal felugrott a pesti tőzsde vezető indexe abba a szűk sávba, ahonnan nem mozdult nap végéig. A hangulatot az itthoni eseményekkel kapcsolatban a kivárás, a külső hangulat esetében pedig a jegybank élénkítést illető visszafogott optimizmus határozta meg. A zárószakaszban sem történt Pesten semmi komolyabb mozgás, így a BUX 1,1 százalékos emelkedéssel, 17 461 ponton fejezte be a keddi napot. A jelentősebb hírek hiányának, és talán a hőségriadónak köszönhetően a forgalom sem volt túl élénk, el sem érte a 8 milliárd forintot.

A legnagyobb befektetői érdeklődés szokás szerint az OTP körül volt, 4,6 milliárd forintban cseréltek gazdát a bankrészvények. Zárás előtt különösebb hír nélkül rántották fel az OTP-t a stagnálás körényékéről, így 2,1 százalékos erősödéssel, 3575 forinton fejezte be a kedden. A Mol az emelkedő olajárak hatására gyakorlatilag száguldott felfelé a nap első felében, és hosszú idő után újra 17 ezer forint fölé került, raádásul komoly forgalommal - ám innen lefelé korrigált, s végül egy szerényebb, 1,6 százalékos emelkedéssel zárt 16 695 forinton.

A Magyar Telekom is a pozitív oldalon töltötte a nap nagy részét, ám végül lerántották, és így 3 forinttal kevesebbet ért, mint hétfő délután: az utolsó kötés 442 forinton született. A Richter nem találta az irányt, ezért inkább nulla változásnál állapodott meg 37 100 forintos záróárfolyamával. Az Egis viszont szép délutáni rallyval 1,8 százalékot emelkedett, a záráskor 14 885 forinton állt meg. A TvNetwork közelített a háromszáz forintos nyilvános vételi ajánlathoz, hiszen 16 forinttal 283 forintra drágult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!