Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Ezzel összeségében alig fél százalékkal haladja meg a tavaly decemberi záróértékét a BUX, ami acélos teljesítménynek semmiképpen nem nevezhető.

A blue chipek közül a nap nyertese egyben a 2010-es év vesztese is. A Magyar Telekom papírjai ugyanis hiába emelkedtek 0,6 százalékkal 516 forintra, ez még mindig 26,5 százalékos éves leértékelődést jelent.


A nagyok közt az év nyertesének a MOL bizonyult, szilveszteri 20 790 forintos záróára mintegy 22,3 százalékkal haladja meg a tavalyi év végi értéket.


A bankadó és az év végén töretlenül erősödő frank hatására csaknem 8 százalékos éves mínusszal, 5020 forinton végzett az OTP. Ám még ennél is látványosabb kisebb szektortársa, az FHB részvényárfolyamának 26,6 százalékos leértékelődése, a 2009-es évtől 1301 forinton búcsúzó bankpapír ugyanis 955 forinton zárt.


Aránylag jól tartotta magát éves viszonylatban a 42 550 forinton végző Richter, amely ezzel 0,8 százalékos mínusszal nyugtázhatta az óévet. Az Egis ellenben a nyertesek közé iratkozhatott fel, a kisebbik gyógyszergyártó 20 090 záróértéke ugyanis csaknem 8 százalékos felértékelődést jelent.


A nagy elánnal beharangozott év kibocsátásán ellenben nagyot lehetett bukni. A teljes, 938 forintos és 750 forintos kedvezményes jegyzési árhoz képest a CIG Pannónia Életbiztosító papírjaira 900 forinton született az első kötés novemberben. Ezzel szemben az esztendőt 715 forinton zárta, amely így a nyitóárhoz képest 20,5, míg a teljes jegyzési árhoz képest csaknem 24 százalékos esést jelent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!