A BUX végül 1,3 százalékos mínuszban, 23 076 ponton zárt, holott a mélypontja 22840-en volt. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, ami mostanában magasnak számít.

Egyetlen jelentősebb szereplő bukkant fel a tőzsdén délutánig, egy jellemzően külföldi intézményi befektetőket kiszolgáló brókercég nagyobb mennyiségű Molt és Richtert adott el, s ezek már azelőtt estek, hogy az amerikai adatok keltette eladási hullám kibontakozott volna.

Az OTP így eladó híján délelőtt még a 6050 forintos szint meghaladásával próbálkozott, és egészen a fél hármas adatokig hatezer fölött kereskedtek vele. Innen aztán több hullámban érkeztek az eladók és 5888 forintig öntötték le. A pesti piac zárásakor felfelé korrigáló amerikai indexek hatására a bankpapír is emelkedett, így záróára 5975 forint lett, vagyis mindössze 0,4 százalékkal került lejjebb.

A Mol papírjaival délelőtt még 24 ezer forint fölött kereskedtek, de kora délutánra már 23600-ra ereszkedett, majd a minipánikban egészen 22900-ig zuhant. A záróár itt is magasabb, 23300 forint lett, ám ez már nagyobb, 2,9 százalékos mínuszt takar.

Nagyot esett a Richter, jóval nagyobbat, mint amit a 860 forintos osztalékszelvény levágása indokolt volna. A nagyobbik gyógyszergyártó 35140 forinton zárt, 1340 forinttal (3,67 százalékkal) csütörtöki árfolyama alatt. A Magyar Telekom papírja viszont higgadtan viselkedett, 545 forintos záróára mindössze egy forintos csökkenés.

Az Egis erejéből még emelkedésre is futotta, a kisebbik gyógyszergyártó 19595 forintos záróára 0,6 százalékos pluszt jelent.

Az FHB másfél, a CIG fél százalékkal lett olcsóbb. Lekerült az osztalékszelvény a Nutexről is, a papír az osztalék duplájának megfelelő 20 forintos eséssel, 121 forinton kezdett, majd 7 forintos mínuszban zárt.

A nap meglepetése az E-Star volt, széllel szemben 3,3 százalékot emelkedett, ezzel 10850 forintig küzdve fel magát.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!