A Mol 230 forinttal, 1,27 százalékkal 18 325 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 161 forinttal, 2,04 százalékkal 7739 forintra csökkent, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal 461 forintra esett, forgalma 332,7 millió forint volt.

A Richter-papírok 120 forinttal, 1,99 százalékkal 5925 forintra gyengültek, forgalmuk 3,5 milliárd forintot ért el.

Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője az M1-en kifejtette: a BUX a nap eleji erősödés után a nap nagy részében enyhe mínuszban volt, az utolsó egy órában azonban a magyar piacon is elromlott a hangulat, és 1,02 százalékos mínuszban zárt az index. A forinttal szinte egész nap 307-308-as szinten kereskedtek az euróval szemben. A befektetők a közelgő események - a Fed kamatdöntése, a Moody's Magyarország-minősítése - előtt nem igazán vesznek fel forintpozíciót. Az MKB elemzői nem várnak a jelenlegi szintről túl nagy elmozdulást, prognózisuk szerint az év végéig 308-310 forinton lehet az euró/forint árfolyam. Donald Trump esetleges választási győzelmével kapcsolatban azt mondta, ez esetben volatilitás lenne, de nagyobb piaci eséssel nem számolnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!