Az európai kereskedés végén a frankfurti DAX index 1 százalék, a londoni FTSE-100 index 1,1 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 1,4 százalék nyereséget mutatott.

A vezető euróövezeti vállalatok részvényeiből álló EuroStoxx50 index 1,4 százalékkal, a legnagyobb európai vállalatok részvényeit követő FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,2 százalékkal emelkedett pénteken.

Csütörtökön Londonban az FTSE-100 index 0,4 százalékos, Frankfurtban a DAX-30 1 százalékos, Párizsban a CAC-40 1 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot.

Az olaj ára nagyot erősödött pénteken. Az európai kereskedés végére a Brent nyersolaj 6,21 százalék, a WTI nyersolaj 6,66 százalék nyereségre tett szert a globális kereskedés kezdete óta. Jegyzésük ekkor hordónként 41,88 és 39,74 dolláron állt.

Az olaj ára pénteken részben a termelés-befagyasztási megállapodás reményében, részben a Fed illetékesei által a javuló amerikai gazdasági helyzetre tett utalásoknak köszönhetően emelkedett.

A főbb olajtermelők április 17-én tartanak megbeszéléseket Dohában a termelés esetleges befagyasztásáról. Szaporodnak ugyanakkor az amerikai és az orosz kitermelés csökkenésének jelei is, valamint az amerikai nyersolajkészletek is váratlanul visszaestek.

Az arany határidős jegyzése 0,39 százalékkal unciánként 1242,30 dollárra emelkedett.

Az euró 0,33 százalékkal 1,1415 dollárra erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!