A Dow Jones industrial avarage 0,1 százalékkal 11 357 pontig emelkedett; az S&P 500 index 0,4 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,6 százalékkal kúszott előző napi záróértéke fölé.

A fordulatban komoly szerepe volt az olajtársaságok dráguló papírjainak, amelyeket a csökkenő olaj- és üzemanyag-készleteket jelző adat segített följebb. Emellett a banki részvények is jól teljesítettek.

Bár az USA külkereskedelmi mérlege, és a szerdai munkaerőpiaci adat is jobban alakult az elemzői várakozásoknál, más kontinensekről érkező hírek a bizonytalanságot fokozták.

A kínai központi bank ismét 50 bázisponttal emelte a pénzintézetek számára előírt tartalékráta-követelményt; Európából pedig az adósságproblémákkal kapcsolatos hírek jutottak el a befektetőkhöz.

Emellett, bár az egy évvel ezelőttihez képest csökkent, az elemzői várakozásoknál valamivel nagyobb lett az USA októberi költségvetési hiánya.

A piac érdeklődéssel várja a legerősebb gazdaságokat tömörítő G20-találkozót is, amelyen a valuta-, illetve kereskedelmi kérdések komoly vitákat vetítenek előre.

Az egyes papírok között a Boeing egy 787-es modellel kapcsolatos műszaki hiba következtében is a Dow leggyengébb tagja volt. A kiskereskedelmi cégek jelentéseit kezdő Macy's hiába jelentett ismét nyereséget, gyengüléssel zárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!