Majd 0,9 százalékot erősödött a Bux, köszönhetően a blue chip papíroknak: a négy nagy részvényből az OTP és a Mol jelentőset, 1,7 százalékot, illetve 0,8 százalékot emelkedett napközben, míg a Richter papírok 0,1 százalékkal a nyitó ár felett zártak. Egyedül a Magyar Telekom árfolyama esett, az 1,25 százalékot.

A nap nyertese az 1,19 milliós forgalom mellett majd' 19,3 százalékot erősődő  Forrás volt. Erősödött az elmúlt hónapokban gyengélkedő Konzum is: 2 950 forintos árfolyamon állt meg, a nyitáshoz képest 1,72 százalékkal magasabban. Sokat segített a cég reggeli bejelentése leányvállalatai tavalyi eredményéről (ezt részletesen elemezte a Napi.hu).

A BUX index 0,88 százalékos emelkedéssel felülteljesített a többi tőzsdeindexhez viszonyítva. A részvénypiac forgalma 8,327 milliárd forint volt - mondta el Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán az MTI szerint.

A szakértő közölte: a nap vesztese a Magyar Telekom volt, mivel ennek a részvénynek az ára 1,25 százalékkal, 475 forintra csökkent, a versenyfelügyeleti eljárás miatt.

A fotó forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!