A határidős indexjegyzések alapján a főbb tőzsdeindexek, a londoni, frankfurti és párizsi 0,1-0,3 százalék körüli erősödéssel kezdhetik a hétfői kereskedést.

A februári német külkereskedelmi mérleg mellett, amit a Destatis tesz közzé, piacbefolyásoló hatással lehet még hétfőn a berlini Sentix gazdaságkutató intézet februári euróövezeti befektetői hangulatindexe - írta az MTI.

Pénteken veszteséggel zártak az európai tőzsdék, a páneurópai Stoxx 600 index 0,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,40 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,79 százalékkal csökkent. Londonban 0,22 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,52 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,35 százalékkal csökkent. Madridban 0,60 százalék, Milánóban 0,17 százalék volt az indexcsökkenés.

A tőzsdeindexeket az amerikai-kínai kereskedelmi szembenállás eszkalálódása szorította lejjebb pénteken. Az esést az autóipari részvények vezették, ágazati mutatójuk több mint másfél százalékkal gyengült.

Az olaj ára a pénteki két százalékos esés után stabilizálódott, kissé felfelé korrigált. A Brent nyersolaj ára 0,40 százalékkal hordónként 67,38 dollárra, a WTI ára 0,39 százalékkal 62,30 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,04 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2276 dolláron. Az arany ára annyit csökkent amennyit a dollár erősödött: 0,04 százalékkal unciánként 1335,60 dollárra ment le.

Képünk forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!