A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,1 százalék, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 index pedig 0,2 százalék emelkedéssel kezdheti a keddi kereskedést - írta az MTI.

Hétfőn a múlt heti nagy veszteségek után tekintélyes nyereséggel zártak az európai tőzsdék. A pán-európai Stoxx 600 index 1,17 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,22 százalékkal zárt magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,27 százalékkal erősödött. Londonban 1,19 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,45 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,20 százalékkal erősödött. Madridban 1,36 százalék, Milánóban 0,77 százalék volt az indexemelkedés hétfőn.

A nemzetközi tőzsdéken értékpapírpiaci elemzők szerint az év eleje óta felhalmozott árfolyamnyereségeket lefölöző "természetes korrekció" történt az elmúlt héten, a gazdasági fundamentumok azonban nagy általánosságban mindenhol rendben vannak.

A Stoxx 600 index legjobban szereplő részvénye a dán TDC távközlési szolgáltató vállalat volt tizenhárom százalékos árfolyamemelkedéssel egy befektetői konzorcium vételi ajánlatának köszönhetően. Az egyik leggyengébben szereplő papír a Heineken volt idei bevételi kilátásainak rontását követően.

Jól szerepeltek a nyersanyagipari és energiaipari részvények is a fémárak és az olajárak emelkedését követve. Az Anglo American, a BHP Billiton és a Rio Tinto bányavállalatok részvényei két százalék feletti erősödést értek el Londonban.

Az olaj ára emelkedett hétfőn és kedden, visszaszerezve elmúlt heti veszteségének egy kis hányadát. A múlt héten az olajár két éve a legnagyobb egy heti veszteségét szenvedte el. Januárban a Brent olajár például a hordónkénti 70 dolláros árat is elérte.

Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent nyersolaj ára 0,64 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 62,99 dolláron, a WTI ára pedig 0,59 százalékkal magasabban 59,64 dolláron.

Az euró erősödött kedden, jegyzése 0,26 százalékkal 1,2324 dollárra emelkedett. Az arany ára alig változott, 0,16 százalékkal unciánként 1328,50 dollárra emelkedett.

Képünk forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!