Az elmúlt bő 10 év a történelmileg lehető legnagyobb hátszéllel jellemezhető évtized volt írott az történelmünk folyamán, de ennek sajnos részben vége - állapította meg blogján Zsiday Viktor befektetési szakember.

Soha nem volt még a történelemben ilyen alacsony kamatszint a világban és Magyarországon, az EU pedig elképzelhetetlen mennyiségű ingyenpénzzel szórta meg az országot, és erről is kijelenthetjük, hogy soha a keresztény magyar államiság történetében ekkora ingyenes juttatást még nem adott nekünk senki.

Mindez azt jelenti, hogy a korábbi "végtelen hátszél" lecsökken, azaz a legjobb éveken biztosan túl vagyunk - véli a közgazdász.

Mire volt elég az őrületes hátszél?

Általában érdemes cikluscsúcsokat vagy mélypontokat összehasonlítani, e szempontból adódik 2019 és 2008, mindkettő egy nagy felívelés végét jelezte. Ezen időszak alatt évente átlagosan 1,9 százalékos növekedést produkált a magyar gazdaság (az előző 11 év átlaga 3,5 százalék volt). Kicsit kedvezőbb a kép, ha az európai dupla recesszió végétől, 2012-től nézzük 2020-ig, az újabb recesszió (remélhetően) záróévéig a helyzetet, ekkor éves 2,6 százalék növekedést látunk.

Ez azt jelenti, hogy a világ legnagyobb hátszelében a magyar gazdaság évente átlagosan csupán 2-2,5 százalék növekedést tudott produkálni.

Ez elég tragikus.

E hátszél nélkül pedig az éves GDP-növekedés 1-1,5 százaléknál nagy valószínűséggel nem lett több. Hátszél nélkül erre képes a magyar gazdaság - hangzik a konklúzió.

Örökre a Balkán szélén ragadhatunk

Ezen sürgősen változtatni kell, különben örökre a Balkán szélén ragadunk - véli Zsiday.

Az MNB komoly versenyképességjavító csomagot tett le az asztalra pár éve, de ennek a megvalósítása is elakadni látszik – erre maga Matolcsy György jegybankelnök hívta fel a figyelmet a közelmúltban.

Szintén egyértelműnek tűnik, hogy drasztikusan át kell alakítani az oktatást, és ebben nemcsak a tanárok legalább 100 százalékos béremelése van benne, hanem az oktatás teljes struktúrájának megváltoztatása.

Emellett át kell alakítani a hazai intézményrendszer nagy részét; el kell tüntetni a rendszerszintű korrupciót; digitalizált, szolgáltató államszervezetet kell létrehozni, miközben a bírósági, jogi, felszámolási eljárásokat irtózatos mértékben fel kell gyorsítani és egyszerűsíteni.

Bár ezek önmagukban rövid távon nem segítenek, de hosszú távon ilyen intézkedések nélkül semmi remény arra, amit évszázadok óta próbálunk megvalósítani: utolérni Ausztriát - tette hozzá Zsiday Viktor.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!