Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A hazai részvényindex jól teljesít a csütörtöki kereskedés első szakaszában, a BUX értéke 0,7 százalékot erősödött, amihez 1,4 milliárd forintos forgalom párosult. A hazai benchmark ezzel a teljesítményével az élen foglal helyet a közép-kelet-európai indexek versenyében.

Az OTP árfolyama több mint 0,7 százalékot erősödött annak ellenére, hogy a két osztrák szektortársa, a Raiffeisen és az Erste árfolyama is zuhan azt követően, hogy a Raiffeisen jelezte magyar leánya egyelőre nem eladó, illetve a közeljövőben tőkeemelés végrehajtására készül a társaság. Az emelkedést segítheti, hogy továbbra is felülteljesítő ajánlást fogalmazott meg az OTP részvényeire a Credit Suisse. Céláruk 5500 forint, amely 28 százalékkal magasabb, mint a mostani árfolyam.

A MOL is jól teljesít, a cég árfolyama 0,7 százalékot erősödött azt követően, hogy bejelentette, hogy az Irak kurdisztáni régiójában található Shaikan blokkban (melyben a társaságnak 20%-os részesedése van) megkezdődött a kőolaj exportálása. A Richter is jól teljesít, a hazai gyógyszergyártó árfolyama 1,1 százalékot erősödött.
A Magyar Telekom a leggyengébben teljesítő hazai blue chip, a társaság árfolyama 0,3 százalékot esett a szerdai záróárfolyamához képest.

Az osztrák piac sokat ment az elmúlt napokban, ami elsősorban a bankszektor remek szereplésének volt köszönhető, ugyanis olyan hírek keltek szárnyra, melyek szerint az Erste és a Raiffeisen is kivonulhat a magyar piacról, ezt pedig pozitív fordulatnak értékelték a befektetők. Szerda délután viszont a Raiffeisen közleményt adott ki: "Az elmúlt hetekben az RBI körültekintően áttekintette azokat az ajánlatokat, amelyeket magyar leánybankjára, a Raiffeisen Bank Zrt.-re kapott. A legutóbbi ajánlat átfogó áttekintése után az RBI úgy döntött, hogy most nem hajtja végre a magyar érdekeltsége eladását a jelenlegi körülmények között." Vagyis nem fogadta el az osztrák bank a Töröcskei István ÁKK-elnök érdekeltségébe tartozó, 49 százalékos állami tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank 1 eurós vételi ajánlatát. Ráadásul a Raiffeisen Bank International mást is bejelentett: a közlemény szerint felülvizsgálják a tőke megerősítésére vonatkozó lehetőségeket. A részvénykibocsátás keretében történő tőkeemelést és más megoldásokat egyébként már évek óta lebegteti a társaság. A bankcsoport célja, hogy visszafizesse az osztrák államtól kapott 2,5 milliárd eurós állami részvételi tőkét (participation capital), mégpedig a közeljövőben.

Így nem meglepő, hogy a csütörtöki nyitást követően a Raiffeisen árfolyama több mint 7 százalékot zuhant, ami részben a hazai leány eladásának, részben pedig a tőkeemelés hírének köszönhető. A Raiffeisen magával rántotta az Erste Bank papírjait is, a cég árfolyama közel 2,5 százalékot esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!