A kora délutáni görög parlamenti szavazás egyre nagyobb bizonyossággal sikerrel fog végződni, ami vételi hullámot indított el a piacokon: az euró erősödik a főbb devizákkal szemben és az eddig makacsul erősödő menedékdeviza, a svájci frank árfolyama is nagyobb esést mutat.

Az euró/svájci frank 1,18-nál érte el történelmi minimumát az elmúlt napokban, ma reggel 1,1930 volt a legalacsonyabb érték, ahonnan délután egy órára 1,2050 fölé kapaszkodott. A görög csődkockázat elleni védekezésül az elmúlt hetekben egyre több svájci frank vételi pozíció épült ki, amelyek egy részének zárása okozhatja a most látható heves mozgást.

Az euró reggel óta több mint egy forinttal lett olcsóbb, jelenleg 266,90 forinton áll a jegyzése. A svájci frank/forint árfolyam így 3,5 forintot tudott esni reggel óta, a pénteken illetve hétfőn is érintett 228 forintos rekordárfolyamhoz képest pedig már 6,5 forinttal van lejjebb.

A továbbiakban a svájci frank megkapaszkodhat az 1,20-as szintek fölött, az alpesi deviza ugyanis nagyon túlvetté vált az elmúlt időszakban, akár hevesebb gyengülési hullámra is számítani lehet - vélekedett Saághy Pál az Equilor deviza üzletkötője. Ugyan a görög válság a mai szavazással korántsem oldódik meg, így a svájci menekülő deviza szerepe a későbbiekben újra előtérbe kerülhet, ám egyre inkább látszik, hogy a svájci gazdaságnak hatalmas teher az erős frank, így fundamentálisan egyre kevésbé megalapozott az erősödés. A jelenlegi frankgyengüléshez hozzájárulhat, hogy a negyedév utolsó hete van és az alapkezelők szívesebben látnának kevésbé szélsőséges árakat, hogy negyedéves portfóliójelentésükben kedvezőbb számok szerepelhessenek.

Az üzletkötő úgy véli, hogy irreális a paritás, vagyis nem fogják egy az egyben váltani az eurót és a frankot.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!