Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál a második negyedévben éves összehasonlításban 20 százalékkal, 602 millió dollárra növelte bevételeit, miközben elemzők 606,8 millió dollárra számítottak. A 2006-ban alapított vállalat részvényeit 2013-ban vezették be a New York-i tőzsdére, azóta nem fordult elő, hogy ilyen alacsony ütemben tudta növelni bevételeit.

A Twitter tevékenysége továbbra is veszteséges: 107,2 millió dollár, részvényenként 15 cent veszteséget szenvedett el a június 30-án véget ért három hónapban, kisebbet az egy évvel korábbi 136,7 millió dollárnál, részvényenként 21 centnél.

Egyszeri tételek nélkül részvényenként 13 cent nyereséget ért el a kaliforniai székhelyű vállalat, ez a tétel meghaladja a 10 centes elemzői várakozásokat.

A Twitter felhasználóinak száma mindössze 1 százalékkal növekedett a második negyedévben: 313 millió aktív felhasználója volt, szemben az előző negyedévi 310 millióval. Tavaly július óta mindössze 9 millióval emelkedett a Twitter-felhasználók száma, ami elenyésző mértékű ahhoz képest, hogy például a Facebook közösségi portál ugyanezen idő alatt több mint 164 millióval tudta gyarapítani felhasználói számát.

A Facebookot mintegy 1,65 milliárd ember használja aktívan, de az Instagram fotómegosztó közösségi hálózatra is havonta 500 millió felhasználó lép be. A fiatalok kedvenc önmegsemmisítő üzenetes chatalkalmazását, a Snapchatet naponta mintegy 150 millióan használják.

A Twitter kedden 1,07 százalékos mínuszban, 18,45 dolláros árfolyamon zárt, majd az azt követő elektronikus kereskedésben 10,30 százalékkal 16,55 dollárra esett az ára. Az utóbbi 52 hét során a 13,72 és 33,24 dolláros sávban mozgott az árfolyam.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!