Zuhant a két pesti nagypapír

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexének két legnagyobb kompononense is nagyot esett, így nem meglepő, hogy végül a BUX csúnya mínuszban zárt.
NAPI, 2013. április 15. hétfő, 17:28
Fotó: Napi.hu

A hangulat csak dél körül változott igazán negatívba - az OTP már ekkor is mínuszban volt, de a Mol csak ekkor kezdett zuhanni -, ezt követően azonban egy meredek csúszdára emlékeztetett a pesti részvénykosár grafikonja. A rossz hangulatával sem a régióban, sem a globális porondon nem volt egyedül a magyar részvénypiac, számos tényező késztette kockázatkerülésre a befektetőket. Végül 1,7 százalékos esésnél, 17 909 ponton állt meg a BUX a zárószakasz után, hatvan ponttal napi mélypontja felett. Némi reményt adhat a magyar piac szempontjából, hogy az eladói nyomás nem volt tömeges, bőven tízmilliárd forint alatt volt a részvények adásvételének értéke.

Az olajár esése miatt nyomás alá kerülő Mol vezette az esést, fontos támaszokat vesztett a tavaly ősz után újra 16 ezer forint alá bukó olajrészvény, így végül 15 750 forinton zárt, 3,1 százalékkal pénteki zárószintje alatt. Az OTP sem szerepelt azonban fényesen, sőt, 2,2 százalékkal a napi minimumát is jelentő 4460 forintra esett a bankrészvény. A Magyar Telekomot már kímélték az eladók, de így is vesztett 3 forintot, aminek köszönhetően 420 forinton várja a keddet. Mínuszban tartózkodott a nap részéban a Richter papírja is, végül azonban felrántották, így 0,4 százalékos emelkedés után 34 200 forinton fejezte be a napot. A kisebbik gyógyszerrészvénynek, az Egis-nek már nem sikerült ez a bravúr, közel 2 százalékkal 18 600 forintra morzsolódott le a kurzus. Magához képest jó forgalmat mondhat magáénak a korábban nettó eszközértékének emelkedéséről hírt adó Plotinus, amely 7,1 százalékkal lett drágább - ezzel a nap legjobban szereplő magyar papírja lett.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2013.04.15 18:10

A MOL a csodás nemzeti tulajdonszerzés óta 40 %-ot vesztett az értékéből.

200 milliárd Ft-nyit.

Magyaroknak, akik magyarok és nem csak bitorolják ezt a nevet, szóval nekik: ez 13 debreceni stadion.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html