A DJIA 0,1, a Nasdaq Composite 0,2, az S&P-500 0,3 százalékos többletnél tartott a New York-i tőzsdezárás előtt két órával. A BlackBerry részvényei közel 17 százalékkal zuhantak azokra a hírekre, hogy a szebb napokat látott okostelefon-gyártó lemondott a saját eladását célzó terveiről, és inkább intézményi befektetőktől szerezne egymilliárd dollárt, Thorsten Heins vezérigazgatót pedig menesztené. A létszámleépítést tervező Kellogg Co. papírjai ezzel szemben drágultak, de a nyertes oldalra kerültek a Goldman Sachs által felminősített acélipari részvények is.

A nyugat-európai indexeknek egyrészt a kedvező eurózónás PMI adott lendületet, de jót tett a legnagyobb európai bank, az HSBC kedvező gyorsjelentése is. A Ryanair részvényei eközben közel 13 százalékkal zuhantak, miután az ír fapados légitársaság közölte, a már eddig is csökkenő jegy-átlagárak további 9 százalékos esésére számít a harmadik negyedévben, amit az év utolsó negyedében 10 százalékos mínusz követhet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!