Zuhant, majd helyrejött a Mol

Nem mutatott határozott irányt a Budapesti Értéktőzsde benchmarkja, az amerikai tőzsdék hétfői esését Európában nem követték masszív eladások.
NAPI Online, 2007. november 13. kedd, 17:11
Fotó:

A BUX a nap folyamán a hétfői záróértéke körül ingadozott, végül 0,2 százalékos pluszban 26 529 ponton állapodott meg. A forgalom több mint 26 milliárd forint volt.

A vezető részvények vegyesen szerepeltek, egy százaléknál nagyobb elmozdulást azonban egyikük esetében sem lehetett feljegyezni. Napon belül jókora esést, majd talpraállást mutatott a Mol: az árfolyam a reggeli 25 800 forint közeléből 25 000 közelébe zuhant, majd zárásra 25 795 forintig kapaszkodott vissza, ami nem jelentett érdemi elmozdulást a hétfői záróárhoz képest. A Magyar Telekom jegyzése 0,8 százalékkal 929 forintra süllyedt, míg a tízmilliárd forintos forgalmat generáló OTP és a Richter befektetői nyereséget könyvelhettek el: előbbi 0,9 százalékkal 9046 forintra, utóbbi 0,3 százalékkal 36 505 forintra erősödött. Ugyancsak kismértékű felértékelődésnek örülhettek az Egis befektetői, a kisebbik gyógyszergyártó részvénye 0,2 százalékkal 20 550 forintra javult.

A növekvő bevétel mellett apadó profitról beszámoló Linamar 2,8 százalékkal 3400 forintra gyengült, igaz, alacsony forgalom mellett. Jókora nyereséget könyvelhettek el ezzel szemben a Genesis befektetői, részesedésük egy nap alatt közel öt százalékkal lett értékesebb. A TvNetWork egy százalékkal 266 forintra drágult, amihez az a hír is hozzájárulhatott, hogy a cég megvásárolta a 2024 előfizetővel rendelkező, Százhalombattán lévő kábeltelevízió-hálózatot, melyen eddig mint bérlő szolgáltatott. Ugyancsak jó híreket közölt a FreeSoft, a cég számviteli rendszert szállít egy MÁV-leánynak, ami az idei árbevételt 70 millió forinttal növeli. A részvény hat százalékkal 3510 forintra erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK