Mekkora gazdasági válságot okozott a vírus?
Mekkora gazdasági válságot okozott a vírus?

Mekkora gazdasági válságot okozott a vírus?

Az Out of the Box mai részében Bojár Gábort és Szalay-Berzeviczy Attilát kérdezzük arról, hogy milyen új helyzetet hozott nekünk a vírus gazdasági, pénzügyi területen. A kedden 14 órakor induló élő streamben az elmúlt időszak mellett arról is szó lesz, hogy mi várható. Mikor érhet véget a Covid hatására kialakult gazdasági válság?
Szabó Dániel, 2020. június 2. Fotó: Indamedia

Az élet lassan visszatér az utcákra a világ legtöbb országában, vége a karantén-helyzeteknek, egyre többen már nem otthon, hanem az irodájukban, a boltjukban vagy a gyártósorok mellett kezdenek dolgozni. Az egészségügyi vészhelyzetet - egy időre legalábbis - talán magunk mögött hagytuk, de a gazdasági válság még nem múlt el.

A világvezető tőzsdeindexei már magukhoz tértek, az államok újraindítási stratégiákkal álltak elő, soha nem látott pénznyomtatás indul el, hogy a krízist magunk mögött hagyhassuk. Bár a tervek készen állnak, némelyik megvalósítása már el is kezdődött, de azt kevés döntéshozó, pénzügyi szakember merné megmondani, hogy lassú U-alakú feltámadásra készülhetünk, vagy V-alakú pályára állhat a gazdaság, vagyis amilyen gyorsan jött a válság, olyan gyorsan túl is leszünk rajta. A most közölt gazdasági adatok - például a koronavírusból kilábaló Kína ipari termelési mutatói - alapján nem varázsütésre áll helyre az életünk.

A keddi beszélgetésben ezekre a kérdésekre keressük a választ. A koronavírus-járvány jött, terjedt - és a világ megbénult. Egyelőre kevesen mernék megmondani, hogy mikor érhet véget a nyomában kialakult gazdasági válság. Az utcára lassan visszatér, de mikor kezdődik újra az élet a gazdaságban? A vezető tőzsdeindexek már túl vannak a mélyponton és erősödnek az elmúlt hetekben hónapokban, de mikor fogjuk a saját bőrünkön is érezni, hogy javul a helyzet? Amilyen gyorsan jött a pénzügyi összeomlás, olyan gyorsan el is megy? Mit tanultunk meg a világunkról, és mit fogunk megváltoztatni a járvány után?

A beszélgetés résztvevői:

 

  • Bojár Gábor, a Graphisoft Park elnöke
  • Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke

A moderátor Szabó Dániel, a Napi.hu újságírója.

Az Out of the Box eseményeiről Facebook-oldalunkon tájékozódhat, a korábbi beszélgetéseket Youtube-csatornánkon is megtekintheti. Kövessen minket és iratkozzon fel!

Mi is az Out of the Box?

Hogyan váltsuk meg a világot, ha éppen dobozokban élünk? Reményeink szerint majd most kiderül. Az Out of the Box egy olyan virtuális rendezvénysorozat, ami a Dialogue Creatives ötlete alapján az IndaMedia felületein valósul meg. Az esemény házigazdája a Napi.hu

 

További videók

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

Mekkora gazdasági válságot okozott a vírus?

Az Out of the Box mai részében Bojár Gábort és Szalay-Berzeviczy Attilát kérdezzük arról, hogy milyen új helyzetet hozott nekünk a vírus gazdasági, pénzügyi területen. A kedden 14...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2024 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.