Budai vár: újabb milliárdokat kapott a kormánykedvenc

A West Hungária Bau (WHB) Kft. közel hétmilliárd forintos megbízást kapott három budai várbeli beruházás lebonyolítására. Ezek közül az új királyi lovarda készül el elsőként, a jövő nyáron adhatják át.
Szakonyi Péter, 2016. augusztus 10. szerda, 16:26

Az állami tulajdonban lévő Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. három beruházásra kötött szerződést a WHB Kft.-vel. Az épületeket összesen 6,6 milliárd forintért, feszes határidő alatt kell tető alá hozni: csikós udvaron a lovardát 340 nap múlva kell avatni (a fenti látványterven, a kép forrása: MTI/Közti Zrt.), a Stöckl-lépcsőt és a Főőrségi épületet pedig három hónappal később fejezik be.

Ötös sebességbe kapcsolták a budai Vár felújítását. A már folyó miniszterelnöki lakhely, az egykori Karmelita kolostor felújítása után az új királyi lovarda, a Stöckl-lépcső és a Főőrségi épület újraépítése is elindulhat.

Bálok, esküvők is lesznek a lovardában

A közelmúltban aláírt szerződés szerint a lovarda 3,3 milliárd forintba kerül. Az összesen 723 négyzetméter alapterületű lovasiskola újjáépítése ötlete már Magyar Bálint egykori kulturális miniszter javaslatai között is szerepelt, de megvalósítására mostanig várni kellett. A teljesen megsemmisült épületet korabeli formájában, de korszerűbb anyagok felhasználásával építik újjá.

Az új lovarda nem csak lovasprogramok, hanem bálok, esküvők, kiállítások lebonyolítására is alkalmas lesz. Az építkezést megkönnyíti az, hogy az eredeti tervrajzok rendelkezésre állnak, így rekonstruálhatóak lesznek a lovaglócsarnok egykori, pompás üvegablakai is - tudta meg a Napi.hu.

Reprezentálnak a Főőrségi épületben

Az újraépülő Stöckl-lépcső és a Csikós udvaron egykor állt Főőrségi épület együttes költsége 3,28 milliárd forint, megépítésükre 420 nap áll rendelkezésre. Az ötszintes őrségi épület alapterülete közel 600 négyzetméter, szintén eredeti formájában születik újjá. Funkciója viszont teljesen más lesz: étterem, kávézó, az emeleten pedig történeti kiállítás kap helyett a tervek szerint. Az épület ezek mellett alkalmas lesz reprezentációs célokra is - vélhetően ide szervezik majd a kormány és az államfő egyes rendezvényeit.

A Stöckl-lépcső visszaépítése is régóta napirenden van, hiszen a turisták számára könnyebbséget jelenthet a régi-új közlekedési lehetőség. A Főőrség épülete mellett elhelyezkedő lépcsőt szintén az eredetivel megegyező formában állítják helyre. Megőrzik a régészeti feltárások eredményeként napvilágra kerül leleteket - így a Zsigmond-kori támpilléreket is - tudtuk meg.

A Kerepesi úti Nemzeti lovarda épületet is a WHB alakíthatja át, és építhet új létesítményeket a Mészáros Lőrinc családjának érdekeltségében lévő Fejér-B.Á.L. Zrt.-vel közösen. A cégek az MNV Zrt. közbeszerzésén nettó 2,5 milliárdos árajánlattal nyertek - a szerződés előzetesen becsült értéke 1,8 milliárd forint volt.

Az építéssel-ingatlanfejlesztéssel foglalkozó WHB-cégcsoport a milliárdos Paár Attila érdekeltsége, aki 2012 óta szerepel a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb listáján, idén 14,5 milliárd forintra becsült vagyonnal az 55. helyen áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK