Félmilliárdos fejlesztés a halőr szolgálatoknál

A halőrök munkájához szükséges új eszközök vásárlására az idén 470 millió forint állami támogatásra pályázhattak a halőr szolgálatok. A vásárolt terepjárókat, vízi járműveket és egyéb eszközöket kedden vették át a szervezetek Agárdon - írta az MTI.
Domokos Erika, 2017. augusztus 8. kedd, 18:57

Magyarország állami tulajdonú természetes vizein a 2013-as halgazdálkodási törvény óta megszűnt a kereskedelmi célú halászat, csak horgászni lehet. Magyarországon mintegy 400 ezer nyilvántartott horgász van, ezzel a 28 területi szövetséget, mintegy 1200 horgászegyesületet tömörítő Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) jelenleg az ország legnagyobb civil szervezete - közölte Szűcs Lajos, a szövetség elnöke.

A Mohosznak nagy felelőssége van abban, hogy meggátolja az illegális horgászatot, a kormány ezért támogatja a halászati őrök munkáját. Az elnök közlése szerint a halőri munka állami támogatása az idén elérte a 368 millió forintot, amelyből a Mohosz 20 tagszövetsége, 75 horgászegyesülete és a feltételeknek megfelelő két speciális jogállású tagja összesen 447 darab, halőrzést támogató eszközhöz (például hő- és vadkamerákhoz, éjjellátó és fényképezőgépek) jutott. A forrást a Földművelésügyi Minisztérium (FM) 100 millió forintja egészítette ki, amelyből 101 halgazdálkodónál 398 halászati őr kapott egyenruhát.

A támogatási program folytatódik, még az idén újabb 100 millió forint összegű forrást nyújt át a tárca a Mohosznak - közölte Ugron Ákos Gábor, az FM helyettes államtitkára. Hozzátette: a természetes vizek halállományának védelmében végzett halászati őrzéshez való hozzájáruláson kívül számos más támogatást nyújt a tárca a Mohosz és annak tagjai részére, többek között az őshonos halfajok állományának fennmaradása, valamint a horgászat népszerűsítése érdekében - írta az MTI.

2018. január 1-jétől az étkezési hal áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik. A csökkentés várhatóan kiterjed a telepítési célú haltermelésre is, ez a várakozások szerint növelni fogja a hazai természetes vizekbe kihelyezett halak mennyiségét.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK