Meglepő adat jött az államháztartásból - és erre lennének büszkék?

A közintézmények lejárt, kifizetetlen tartozása az első negyedév végén 66,3 forintra csökkent. A legnagyobb győzelmi jelentés Emmi alá tartozó Kliktől érkezett: a minisztérium büszkén jelentette be, hogy már csak 5,1 milliárddal tartoznak a beszállítóiknak. A kórházak adóssága újra emelkedik.
Napi.hu, 2016. április 21. csütörtök, 14:46

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tartozásállománya egy hónap alatt 64 százalékkal csökkent - így lelkendezett a Kliket felügyelő emberminisztérium. A Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint valóban a februári 14,3 milliárd forintról március végére 5,2 milliárdra csökkent a iskolafenntartó lejárt, kifizetetlen adóssága. Ezzel együtt még mindig a Klik az államháztartás legnagyobb adósa. Igaz a kormányhivatalok is erősen odatették magukat: a 20 kormányhivatal adóssága a előző havi 5,5 milliárd forintról, 5,9 milliárdra emelkedett.

Ahogy korábban megírtuk a Klik a számára megígért plusz 38 milliárd forintból egyetlen fillér támogatást sem kapott, azt viszont a kormány engedélyezte, hogy a éves előirányzata terhére fizesse ki tartozását. Így gyakorlatilag a novemberi, decemberi pénzét költi a Klik - a hiányt pótolandó készül a pótköltségvetés, így majd csak annak elfogadása után kerülhet a pénz a Klik számlájára. A központ lejárt adóssága így 9,2 milliárd forinttal csökkent egyetlen hónap alatt, ez a folyamat várhatóan még a következő hónapokban is folynak - így előbb-utóbb minden számlát rendeznek az oktatási intézmények beszállítójánál.

A csökkenést fékezték viszont a növekvő kórházi adósságok. A MÁK legfrissebb adatai szerint március végén a költségvetési intézmények lejárt kifizetetlen adóssága 66,3 milliárd forint volt, ami 5,8 milliárdos csökkenés az előző hónaphoz mérten, ám számottevően meghaladja a januári 62,8 milliárdos értéket. Az összes tartozásból 30 nap alatti 21,6 milliárd, 30 és 60 nap közötti 12,3 milliárd, 60 napon túli lejáratú 31,8 milliárd forint, míg átütemezett tartozás értéke 600 millió forint.

Közintézmények adóssága (milliárd forint)
20122013201420152016
Január49,962,289,898,662,8
Február46,965,988,7107,972,1
Március47,172,189,9112,466,3
Április50,695,394,9116,1
Május53,887,196,8104,9
Június54,790,799,476,6
Július56,993,5113,875,2
Augusztus62,798,4110,876,0
Szeptember64,197,7110,774,1
Október68,8120,9118,682,7
November74,1111,1107,980,8
December66,688,998,258,6
Éves átlag58,090,389,288,767,1
Forrás: Magyar Államkincstár

A tartozásállomány teljes összegéből az állammal szemben fennálló tartozás összege 3,6 milliárd forint, így a szállítókkal-szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás állománya - amelyből 3,5 milliárd államháztartáson belüli tartozás - 62,6 milliárd forint - olvasható az államkincstár közleményében.

A tartozásállományból 48,1 milliárd (az összes tartozás 72,5 százaléka) az egészségügyi intézményeknél, kórházaknál halmozódott fel. Ezek közül is kiemelkedik a Honvédkórház,a melynek tartozása kismértékben 142 millió forinttal, 2,8 milliárdra emelkedett. Jelentős 2,3 milliárdot meghaladó tartozásról adott számot a Péterfy Sándor Utcai kórház - ahol szintén nőtt az adósság.

HOZZÁSZÓLÁSOK