Szerbia közeledik az uniós csatlakozáshoz

Rendkívül jól halad az Európai Unió felé vezető úton Szerbia - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben csütörtökön. A főképviselő utalt arra, hogy tíz csatlakozási fejezetet már megnyitottak, kettőt pedig ideiglenesen le is zártak - írja az MTI.
Szász Péter, 2017. november 16. csütörtök, 22:00

Mogherini a negyedik EU-Szerbia Stabilizációs és Társulási Tanács ülése után hangsúlyozta: az unió és Szerbia közötti kapcsolatok erősek és intenzívek, ennek fenntartása és elmélyítése közös stratégiai cél, illetve közös stratégiai érdek. Az ülésen Belgrád részéről Ana Brnabic kormányfő vett részt.

Az unió örömmel látja a szerb kormány elkötelezettségét, különös tekintettel a jogállamiságot, az igazságügyet, a korrupcióellenes fellépést, az alapvető jogokat és a gazdaságot érintő további reformok megvalósítását cáélzó törekvésekre.

Elismerését fejezte ki, hogy Szerbia elkötelezte magát a Koszovóval folytatott párbeszéd mellett, amely ezt követően újabb szakaszába léphet. Az unió továbbra is segítséget nyújt, hogy ez a munka hatékony és gyümölcsöző legyen. A régió stabilitása, békéje, valamint a jószomszédi kapcsolatok továbbra is kulcsfontosságúak. A megbékélés, a regionális együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy az egykori ellenségek partnerként vegyenek részt az európai integrációban - hangsúlyozta.

Az unió és Szerbia közös szándéka, hogy az együttműködés elmélyüljön, ami visszafordíthatatlan előrelépést jelent Szerbia uniós integrációs folyamatában stabilitást hozva az egész régió számára - tette hozzá Mogherini.

Szerdán Brüsszelben a NATO koszovói jelenlétének fenntartását kérte Aleksandar Vucic szerb államfő, azt hangoztatva, hogy az észak-atlanti szövetség csapatainak állomásoztatása hozzájárul a térség békéjének és biztonságának megőrzéséhez. Kijelentette, országa katonailag továbbra is semleges kíván maradni, a NATO-val ugyanakkor folytatni szándékoznak a kölcsönösen előnyös együttműködést.

A szerb elnök szerdán Federica Mogherinivel is találkozott, amelyet követően elmondta: egyetértetek abban, hogy a stabilitás és a béke a legfontosabb Szerbia és az EU számára egyaránt.

HOZZÁSZÓLÁSOK