Tényleg komoly drágulás jön az utakon

Helyesnek bizonyultak a Napi.hu értesülései, jelentősen növekednek a fuvarozók útdíjterhei.
Ádám Viktor, 2014. október 30. csütörtök, 16:22

Valóban jóval több bevételt tervezett be a kormány a 2015-ös költségvetésbe a használatarányos útdíj esetében. A nettó - vagyis az útdíjszedés- és ellenőrzés költségeit nem tartalmazó - bevételi terv 169 milliárd forint, ami több mint 35 milliárd forinttal, 26 százalékkal magasabb az idei 133,9 milliárd forintnál. (Korábbi információink ennél valamivel nagyobb, 40 milliárdos emelésről szóltak.)

Ez azt jelenti, hogy a tehergépjárművek üzemeltetőitől a 2014-re előirányzott 150 milliárd forint útdíj után (amelynek nagyjából felét a hazai, felét a külföldi úthasználók fizetik) nagyjából 190 milliárd forintot terveznek beszedni.

A költségvetésből az is kiderül, hogy e növekménynek csak egy része megy az úthálózat fenntartására. Jövőre 56,7 milliárd forint forrás jut az országos közúthálózat megfelelő színvonalú fenntartására és működtetésére, ami 10 milliárd forinttal több, mint 2014-ben. Ennél hagyományosan jóval nagyobb tételt képvisel a ppp-konstrukcióban épült autópályák után fizetendő ún. rendelkezésre állási díj. Erre 2015-ben 114,3 milliárd forint megy el az idénre betervezett 107,2 milliárd forint után.

Ezzel szemben úgy tűnik, hogy az autósoktól és motorosoktól viszont ugyanannyi autópályadíjat terveznek beszedni, mint az idén. Az e-matricákat rejtő ún. időarányos útdíj soron 34,5 milliárd forintot terveztek be, az idei 43,4 milliárdos előirányzatot követően - előbbi nettó, utóbbi bruttó összeg, vagyis ugyanannyi pénzről van szó. Itt csak annyi a változás, hogy a megtett úttal arányos útdíjak mintájára az időalapú útdíjak is a központi költségvetés közvetlen bevételei között jelennek meg.

A büdzsé egyébként a lakosságtól magasabb, a cégektől kisebb adóbevételekkel számol, a nyugdíjemelés pedig kisebb a korábban bejelentettnél - erről részletesen itt olvashat. Ja, és lesz internetadó is, bár ezt nem így hívják.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2014.10.30 16:51

Majd beépül a termékek árába ez is mint a korábbiak. Persze a sok birkamenetes ezt másképp gondolja :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html