Összetett gazdasági bűncselekmény, sikkasztás, költségvetési csalás, okirathamisítás áll a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány (SZERSA) Oktatási Központ bezárásának hátterében; nem volt politikai indíték - mondta a Napi Gazdaságnak Tényi István, az intézmény egykori magyartanára. A kormánypárt ifjúsági tagozatában, a Fidelitasban politizáló volt pedagógus szerint az iskola éveken át csak "papíron" működött, amit a tanárok, diákok időközbeni beadványai is bizonyítanak.

A bejelentések időközben törvényességi vizsgálattá alakultak át. A szerkesztőségünkhöz eljutott dokumentumokból kiderült, számos visszaélésre utaló feljegyzés található bennük. A SZERSA négy éve nem fizeti a főváros tulajdonában lévő ingatlan 1,7 millió forintos havi bérleti díját, így nagyjából 88 millió forintos tartozást halmozott fel. Ennek okán 2012. október 30-án kellett volna kiürítési per keretében átadni az épületet. Ezt fellebbezte meg a fenntartó 2012. december 21-én. A Fővárosi Törvényszék viszont - ebben a kérdésben - még nem tűzött ki tárgyalási napot.Tényi elmondta, a cél, hogy az oktatási központont a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vegye át. Ehhez eszközként bizonyítékokat tud felmutatni, amelyekhez politikai kapcsolatai révén jutott hozzá - mondta Tényi.

Ezen túlmenően Pesti Imre kormánybiztos szerint az is kiderült, hogy pénzügyi visszaélések történtek a normatívák visszaigénylése terén is. Az első hat osztály tanítására nincs engedélye az intézménynek, de normatívát igényelt ez után vissza. Másik szabálytalanság: az iskolának van ugyan engedélye rá, mégsem végez roma felzárkóztatási programnak megfelelő pedagógusi tevékenységet. Ennek ellenére 321 tanuló után szintén normatívát igényelt vissza, ezen kívül a szakképzési normatívát is felveszi, miközben ilyen képzés sincs a SZERSA-ban. Ezért a Fővárosi Kormányhivatal július 28-i hatállyal törli a nyilvántartásból a SZERSA Oktatási Központot. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján, figyelembe véve azt, hogy a Magyar Államkincstár is vizsgálatot tart, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig már büntető eljárást kezdeményezett, ezért a kormányhivatal is az ügyészséghez fordul és büntető feljelentést tesz - tette hozzá a kormánymegbízott.

Politikai okok a bezárás mögött?

Ezzel szemben a SZERSA titkárságvezetője, Setétné Varga Anita a Napi Gazdaságnak elmondta, "politikai okokból" már novemberben döntöttek a bezárásról, ám az intézmény januári fellebbezése óta semmilyen hivatalos választ nem kapott az iskola, holott egy hónap leforgása alatt legalább tíz hatóság járt az iskolában. Ezzel szemben Tényi - politikai kapcsolatainak köszönhetően - az összes dokumentumhoz hozzájutott - ismételte meg Setétné (Napi Online, 2013. június 12.). A 2009-ben kiadott működési engedélynek megfelelően az iskola pénzügyi háttere megalapozott, magániskolaként a Magyar Államkincstár utólagos normatív támogatás keretében utalja például a pedagógusok bérét, amely havonta 4 millió forint.

Az olajozott működést azonban egy, a pedagógusi karban kormányszimpátiáját nyíltan vállaló tanár (Tényi István) elbocsátása is megakasztotta. Idén március elején bombafenyegetés miatt maradt el az iskola szalagavatója. A vezetés azután döntött az ünnepség lefújásáról, hogy az intézmény januárban kirúgott pedagógusa a Facebookon egy videót küldött néhány diáknak, melyen Bagdad 2003-as bombázása látható, és azt a megjegyzést mellékelte, hogy "Nagyjából ez marad az iskolából". Tényi akkor a sajtónak elismerte, hogy egy facebookos beszélgetésben valóban közölte a Bagdad bombázását bemutató videót az ominózus megjegyzéssel, bár szerinte ebből nem következik az, hogy a publikálás után tíz nappal tartandó szalagavatóra ez bármilyen veszélyt jelentene.

Értesítés hiányában

Az iskola jelenleg, decemberben kinevezett igazgatója lapunknak későbbre ígért tájékoztatást. Előzetesen annyit árult el, hogy "mindenkit megillet az ártatlanság vélelme". Ócsai Józseftől, a SZERSA jogi képviselőjétől viszont annyit megtudtunk, hogy nem csak hogy semmilyen értesítést nem kapott az iskola az eddigi hatósági vizsgálatokról, de a közigazgatási eljárási gyakorlattal szemben az iratbetekintési jogot is korlátozták az ügyvédnek. Ez ellen ugyan fellebbeztek, a per jelenleg másodfokon zajlik. Szintén az eljárás jogi értelemben vett szabályosságát kérdőjelezi meg az, hogy a január 16-a óta történő vizsgálatok során a hatóságok eredeti dokumentumokat vittek el, anélkül, hogy másolatot hagytak volna hátra.

A bérleti díjjal kapcsolatban az ügyvéd fontosnak tartotta elmondani, hogy eredetileg a Fővárosi Önkormányzat ingyenesen bocsátotta az ingatlant a központ rendelkezésére, majd a tarifát folyamatosan emelte, amíg az el nem érte a havi 1,7 millió forintot. Ócsai azonban még ennek ellenére is optimista, hiszen a július 28-i hatállyal történő nyilvántartási törlés ellen még mindig fellebbezhet az intézmény.