Bróker Marcsika pere egy hét múlva kezdődik

Egy hét múlva, november 6-án kezdődik meg a Szolnoki Törvényszéken a Kun-Mediátor-ügyként ismertté vált büntetőper, amelyben több mint kétszáz tanút hallgatnak meg és csaknem hatszáz nyomozati vallomást fognak felolvasni - jelentette be Papp Judit, a törvényszék sajtószóvivője.
Domokos László, 2017. október 30. hétfő, 12:33

Az üzletszerűen elkövetett csalássorozattal, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel, sikkasztással és más bűncselekményekkel megvádolt karcagi D. Sándorné büntetőperében havi 4-5 tárgyalási napot terveznek, az elsőfokú ítélet 2018 őszén várható.

A vád szerint a Bróker Marcsikának is hívott nő a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselőjeként, az ügyfeleket tévedésbe ejtve a cég 15 éves működése alatt 767 embernek összesen 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott - írta az MTI.

A kárt sem a felszámolás alá kerülő társaság vagyona, sem a vádlottól lefoglalt vagyon - ezek együttes összege milliós nagyságrendű - nem fedezi.

Az ügyészség szerint a Karcagon sokak által ismert és köztiszteletben álló nő a társaság nevében 1999 nyarától egészen 2015 tavaszáig pénzügyi befektetési lehetőséget kínált és a cég nevében havi rendszerességgel kötött szerződéseket. Ezek alapján az ügyfelek pénzt utaltak, illetőleg adtak át neki, ő pedig a cég nevében eljárva vállalta, hogy azt havi 1-1,75 százalékos hozamot garantálva pénzintézeteknél köti majd le.

A nő azonban megtévesztette ügyfeleit, mert a cégnek pénzügyi szolgáltatói tevékenységre nem volt engedélye, a vádlottnak pedig nem volt reális lehetősége az ígért hozam garantálására, és a befektetés céljából átvett összegeket nem is helyezte el pénzintézeteknél. Ehelyett a pénzt részben saját és családtagjai életvitelének költségeire, részben a sértetti kifizetések fedezésére fordította.

Az ügyben a vádirat 1700 oldalt, a nyomozati anyag pedig mintegy 60 ezer oldalt tesz ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK