Váratlanul megszűnt egy magyar webáruház - sokan bajba kerültek

Egy ideig rendben működő, nem pusztán pénz kicsalása céljából létrehozott webshop dobta be a törölközőt áprilisban, ami szokatlan esetnek számít. A bútorokért és lakberendezési cikkekért előre fizető károsultaknak nem egy esetben több százezer forintja ragadt bent a cégnél, ám a hatóságok nem segítettek rajtuk. Az eset ismét felhívja a figyelmet a fokozott óvatosságra.
K. Kiss Gergely, 2017. május 7. vasárnap, 09:02

Április elején még számos megrendelést fogadott, a bútorok, világítási eszközök és egyéb háztartási cikkek kereskedelmével foglalkozó Mabyt.hu Kft., amely a hónap derekára már több vásárlójának elmulasztotta leszállítani az előrefizetéssel megvett árut. Az ügyfélszolgálat telefonját ekkor már senki nem vette fel, a honlapon pedig ez a szöveg jelent meg: "A webáruházunk megszüntette működését".

A kellemetlen helyzetbe került cég végül április 29-én, egy szomorú hangú e-mailben tájékoztatta azokat a vásárlóit, akiknek még a megrendelésük folyamatban volt.

A Napi.hu birtokába került levél szerint a Mabyt.hu Kft. működése a cseh anyavállalat felszámolása miatt lehetetlenné vált. A társaság fizetésképtelen lett, a magyar cég felszámolásának elindítását pedig május első hetére ígérték (ez egyelőre nem valósult meg). A levél szerint a megrendelt bútort/bútorokat a cégnek már nem áll módjában kiszállítani, így a megrendeléseket sztornózták. Az e-mailben elismerik, hogy a tájékoztatást késve küldték ki: "próbáltuk helyrehozni a dolgokat, mostanra viszont már bizonyossá vált, hogy képtelenség az anyacég nélkül bármit is tenni" - áll a levélben.

A bejelentés szerint az utolsó adag áru beérkezése április 11-én történt meg, amelyből április 29-ig mindenkinek kézbesítették azt, amit lehetett. A társaság arra buzdította az előrefizetés miatt pórul járt megrendelőit, hogy tegyék meg a "megfelelő lépéseket" annak érdekében, hogy valamikor hozzájuthassanak a pénzükhöz. A levélben reményüket fejezték ki, hogy a felszámoló cég figyelembe veszi ezeket a tartozásokat is.

Így üt vissza az árérzékenység

A Mabyt.hu Kft.-t hárommillió forint jegyzett tőkével alapította a prágai Exiteria a.s. 2015 júniusában, a cégbíróság 2016 februárjában jegyezte be - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A társaság képviselője két cseh személy, Jiri Jurica és Urbánek Dan. A vállalat tevékenységéről még nem adott le beszámolót. Jelenleg a céginformációs szolgáltatók szerint a vállalat rendben működik, bírósági ügye nincs folyamatban, ugyanakkor május 2-án adóhatósági végrehajtás indult ellene. Május 5-én ugyanakkor a cég honlapja is eltűnt a webről, akárcsak a cseh anyavállalaté.

Az online boltról ezidáig nagyon kevés sajtóhír vagy közlemény látott napvilágot. Az egyik ilyen, egy tavaly márciusi beharangozó, amelyben Ambrózai Zsuzsannát, a mabyt.hu munkatársát idézik. Szerinte - akkor - naponta körülbelül háromezren látogatták a webshopot és a megrendelések többsége vidékről érkezett, de elmondása szerint a Budapestiek is egyre inkább kezdték felfedezni maguknak az online boltot.

Ennél frissebb és bővebb, adatokról, forgalomról szóló beszámolót lapunk nem lelt fel, annyi azonban bizonyos, hogy a Mabyt.hu igen széles árukínálattal kecsegtette vásárlót: az ágyaktól, a szobabútorokon át a konyha-, és fürdőszoba- felszerelésekig bezárólag.

Az áruk kifizetésénél a társaság kétféle opciót kínált fel: utánvét esetén kiszállítást vállaltak, amelynek költsége körülbelül 3-4 ezer forintot tett ki, míg előre utalás esetén személyesen lehetett átvenni a portékákat, pluszköltség nélkül. Spórolási okokból - esetleg megszokásból - sokan az olcsóbb opciót választották, emiatt is ragadt be aztán a pénzük a boltnál.

Bíztak magukban, de beütött a krach

A "Mabyt károsultak" néven létrejött Facebook-csoport egyik aktív tagja úgy tudja, hogy körülbelül 300-400 ember járt pórul az előreutalásos vásárlás miatt. A beragadt összegekről nyilatkozók nagy része több tízezres veszteségekről számolt be, de vannak olyanok is, akik 400-500 ezer, sőt 600 ezer forint körüli összegeket adtak ki fölöslegesen.

A kereskedő a raktárait és irodáit egy Törökbálinton lévő logisztikai telephelyen bérelte. Az egyik károsult személyesen is érdeklődött a helyszínen, ahol állítólag elmondták neki, hogy a cseh anyacég egy nap alatt vitte el a Mabyt autóparkját és irodai felszereléseit, másnapra pedig a magyar leányvállalat működése megszűnt a telephelyen. Úgy tudják, a cseh cég 380 millió forintra rúgó adótartozást görgetett, emiatt is válhatott működésképtelenné. Ezek alapján a Mabyt.hu-nak azonban még érvényes, 3 éves határozott idejű bérleti szerződése van az érintett céggel, amely állítólag perelni fogja a webáruházat, mivel az vélhetően komoly összeggel tartozik neki.

A hírek szerint a Mabyt nemrégiben vett fel új embereket, valamint bővítette a raktárat és az irodákat, ezzel egy dinamikusan fejlődő cég benyomását keltette. Ezt látszik alátámasztani, hogy az interneten még tárolt formában elérhető információk szerint a vállalat reklamációs ügyintézőt és irodai munkatársat keresett.

Ezek alapján feltételezhető, hogy a magyar leánynál a végső összeomlásig nem tudtak a cseh anyavállalat problémáiról. Egyes károsultakban azonban felmerült a szándékos csalás gyanúja is. Szerintük a Mabytnál azt követően is vettek fel rendeléseket, hogy a cseh anyacég bedőléséről értesültek, hiszen többek esetében már korábban lejárt a kiszállítási határidő, mint az utolsó raktárfeltöltésként megjelölt április 11., ám ők mégsem kapták meg a megrendelt árut.

Biztató hír viszont, hogy az egyik utalással fizető vásárló felhívta a Napi.hu figyelmét, hogy május 5-én a Mabyt visszautalta a vételár teljes összegét, mintegy 46 ezer forintot. Más hasonló esetek egyelőre nem ismertek.

Mit tehetnek a pórul járt vevők?

A károsultak közül többen az adóhatósághoz, a rendőrséghez, valamint a fogyasztóvédelmi kirendeltségekhez fordultak, ám azok a hatáskör hiányára hivatkozva elutasították a keresetüket. Mivel felmerült a gyanú, hogy a Mabyt képviselői már márciusban tudtak az anyacég bajairól, továbbra is többen tettek rendőrségi feljelentést. Emellett pertársaság létrehozását fontolgatják a csoportban.

Ám, ha nem bizonyítható bűncselekmény, a hatóságoknak ténylegesen nincs jogkörük, hogy egy csődhelyzetet kezeljenek - hívta fel lapunk figyelmét Ormós Zoltán, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Egyesület elnöke. A károsultak ez esetben csak azt tehetnék, hogy csőd- vagy felszámolási eljárást kezdeményeznek a bíróságon a Mabyt ellen. Ez ugyanakkor költségekkel járhat, a procedúra pedig hosszabb ideig elhúzódhat.

Az utazási irodák szegmensében, ahol már rengeteg negatív precedens volt a csődhelyzetekre, immár külön kártalanítási alap áll rendelkezésre, hogy a fizetésképtelenséget kezelni tudják. Az online kereskedelemben azonban - sok más ágazathoz hasonlóan - nincsenek ilyen biztosítékok. Ormós szerint a rendben működő webshopok körében eddig nem is nagyon volt példa csődhelyzetre, azok a vevők, akik eddig kárt szenvedtek, jellemzően fiktív áruházakat működtető csalók áldozatai voltak.

Nagyon óvatosan az előre utalással!

Ormós szerint banki átutalásos, előrefizetős konstrukcióban csak régóta piacon lévő, vagy nagy webáruházaknál tanácsos vásárolni, míg a kevésbé ismert, kisebb szereplőknél az utánvét nyújthat biztonságot.

Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy az előreutalásos online bankkártyás fizetés sem jelent kockázatot. Létezik ugyanis egy úgynevezett chargeback-eljárás, amikor a vevő kérésére a kártyakibocsátó bank felszólítást tehet a kereskedő felé, hogy igazolja vissza a megrendelt áru leszállítását. Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor a pénzintézet visszafizeti a vásárlónak a beragadt ellenértéket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Amusing, 2017.05.07 18:36

Spóroltak 1000 ft-ot. Nem tudom sajnálni a károsultakat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kman, 2017.05.07 14:44

Ha jól tudom aki kártyával fizetett az reklamálhat a banknál, hogy átverték. gy hamarább visszakerül a pénz mintha a cégtől várná.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html