Óriási meglepetés: 266 ezer aláírást gyűjtött a Momentum

Negyvenöt napja van a Fővárosi Választási Bizottságnak, hogy ellenőrizze, megvan-e a 138 ezer érvényes aláírás. A főváros már jelezte, népszavazás nélkül is kész visszavonni a budapesti olimpiai pályázatot.
Szabó Dániel, 2017. február 17. péntek, 13:44

A Momentum Mozgalom 266 151 darab támogató aláírást gyűjtött össze és adott le péntek délután a Fővárosi Választási Bizottságnál, hogy népszavazást lehessen tartani a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról.

Azt gondoljuk, hogy az elmúlt 30 nap a magyar demokrácia egyik legszebb időszaka volt - mondta el Fekete-Győr András a hamarosan párttá alakuló szervezet vezetője, aki megköszönte mind az 1800 aktivistának, aki segítette a gyűjtést az elmúlt 30 napban.

A gyűjtésben részt vett a Lehet Más a Politika, a Párbeszéd, az Együtt és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, sőt, az utolsó hétre az MSZP aktivistái is kitelepültek. Rajtuk kívül több magánember, köztük külföldi magyarok is gyűjtötték a szignókat. A leadott negyedmilliónál is több aláírásból legalább 52 ezret a pártok, a többit a Momentum támogatói szedték össze.

Így már biztos, hogy a leadott íveket ellenőriznie kell a hivatalnak, kérdés, megvan-e a 138 ezer érvényes aláírás. A referendum megtartásának ugyanis ez a feltétele. Jól jön a ráhagyás a Momentumnak, mert a korábbi referendumok tapasztalatai alapján nagyon sok lehet az érvénytelen aláírás. A budapesti olimpiával foglalkozó cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy akár 25 százaléknyi szignót is kihagyhatnak a számításból.

Elképzelhető azonban, hogy akkor sem lesz népszavazás Budapesten, ha teljesítette a limitet a mozgalom: Tarlós István főpolgármester a pénteki Budapestinfón azt mondta, ha megvan a kellő számú aláírás, elgondolkodna a pályázat visszavonásán. Nem várná meg a szavazás kiírását.

Csütörtökön fideszes forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet is azt írta: a kormány elébe menne a pofonnak, maguktól visszalépnek, nem mennek bele a kampányba. Ha ezt helyettük a főváros teszi meg a Fidesz-KDNP-vel az elmúlt időszakban egyre többször konfliktusba került Tarlós Istvánon keresztül, akkor a kormány arcvesztés nélkül jöhet ki a konfliktusból.

Sok Fidesz-szavazó írta alá úgy a szavazást, hogy ő szeretne budapesti olimpiát, de vitát is akar róla - mondta el Fekete-Győr András a szervezet sajtótájékoztatóján. Azt üzente a kormánypártoknak, hogy engedjék a népszavazás megtartását, ne hátráljanak ki.

A legutóbbi közvélemény-kutatások alapján az olimpiai pályázat csúnyán bukna egy esetleges referendumon. A Republikon Intézet csütörtökön bemutatott mérése szerint a biztosan szavazó fővárosiak 53 százaléka ellenzi a budapesti olimpiát. A Závecz Research szerint a biztos budapesti választók között 62,7 százalék a nem támogatók aránya, a Medián január végén azt hozta ki, hogy kétharmados a projekt elutasítottsága.

A Momentum Mozgalom legutóbb két hete, a gyűjtés féltávjánál közöült hivatalos számokat, addig összesen 110 ezer aláírást kaptak. Az elmúlt másfél hétben viszont arról beszéltek, hogy nincs összesített eredményük, nem tudják, mennyinél járnak. A szervezet azt állítja, nem kommunikációs fogás volt, hogy nem nyilatkoztak. Fekete-Győr azt mondta, a gyűjtés egy U-görbéhez hasonlított: az elején és az utolsó héten pörgött fel.

A szervezet azt ígérte, hogy az olimpiai gyűjtés után nem áll. Azt tervezik, hogy végiglátogatják az ország nagyvárosait, hogy megismerjék az emberek helyi problémáit. Szerintük sikerült megmutatniuk az elmúlt 30 napban, hogy képesek mozgósítani az embereket. Néha nem elég a parlamenti politizálás, ki kell menni az utcára és ott kiharcolni a változást - közölte a Momentum vezetője.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

George Lukacs, 2017.02.19 10:10

A 266ezer kevés.

ifj. dr. Lomnici már kifejtette - megelőlegezve a valaha éppen a drága, mindannyiunk által szeretve tisztelt id. dr. Lomnici által vezetett bíróság önálló, politikától mindig a legfüggetlenebb és a jogszabályok, csak azokat és semmit más szem előtt tartó döntését -, hogy nagyobb mennyiség kell és kevesebb aláírót lehet elfogadni.

Nem lesz tehát ebből semmi. A népszavazási kezdeményezés elbukott, igazából sohasem is volt.

Magyarország a Jog, a Rend és a Biztonság hona, amely a NER mindenki által jól ismert elvei és a gránitszilárdságú alap köré szerveződnek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2017.02.18 18:41

@foldnyuzo: "Budapest az egyedüli világvárosunk"
Budapest egy sikeres olimpiarendezéssel lett volna világváros. Most még csak a régió 1-3. helyéért versenyzik.
Csak a "sötétek" hiszik azt, hogy az 500 milliárdos kórházfelújítás az elnéptelenedő falvakban történt...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

v007zsolt, 2017.02.18 18:00

@Winter: Mihez képest?? Ha azt nézzük, hogy Tarlos 2014-ben csak 290 ezer szavazatot kapot a Főpolgármester választáson akkor sok!!! :)))))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.02.18 17:53

@v007zsolt: mellesleg semmiféle összefüggés nincs a külföldi hazautalások és a gdp között, ez olyan libsibolsi közgáz.

De ez most arról szól, milyen KEVÉS aláírást gyűjtött össze a Momentum...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.02.18 17:51

@v007zsolt: átverés??? Nem átverés, ezek a számok. Vagyis a tények.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .