EUR
317.66
USD
286.50
BUX
25724.91 -4.45%
OTP
6325 -7.46%

Rendkívüli döntést hozott a Kika

A bútoráruház-lánc egységesen körülbelül 12,3 százalékkal emelte dolgozói fizetését - tudta meg a Napi.hu szakszervezeti forrásból. A bérfejlesztés fő megfontolása a szakképzett dolgozók megtartása volt.
Napi.hu, 2016. február 1. hétfő, 08:32

A Kika Lakberendezesi Kft. januártól mintegy bruttó 15 ezer forinttal emelte minden alkalmazottja fizetését  - beleértve az eladókat, a háttérszemélyzetet és a középvezetőket is.

Az áruházlánc ezzel reagált a kereskedelemben tapasztalható munkaerőhiányra. A Kika célja, hogy megtartsa szakképzett dolgozóit, hiszen a bútor- értékesítésben egyebek mellett az alapos anyag-, áruismeret, valamint a megfelelő vevőkezelés is kulcsfontosságú.

A Kika célja emellett, hogy gördülékenyebben tudja kiszolgálni a megnövekedett keresletet, hiszen a bútorpiacon jelenleg élénkülés tapasztalható.

Új dolgozók is érkeznek

A lánc üzleti beszámolójából kitűnik, hogy alkalmazottai létszámát is bővíti: a 2014/15-ös üzleti év során 593 főt foglalkoztatott, míg a dolgozói létszám idén januárra 649 főre nőtt.

Az áruházlánc munkavállalóinak bérköltsége az elmúlt üzleti évben mintegy 1,76 milliárd forintra rúgott, amelyet 148, 87 millió forint személyi jellegű egyéb kifizetés egészített ki. A Kika egyes dolgozói úgynevezett forgalmi jutalékot kapnak.

A Kika árbevétele az elmúlt üzleti évben közel 23.43 milliárd forintot tett ki.

A Kika bútoráruházak tulajdonosa a dél-afrikai Steinhoff Internatinal csoport, amely nemrég többségi tulajdonrészt szerzett az Extreme Digital Zrt.-ben. Az ügyletnek köszönhetően hamarosan a Kika által forgalmazott termékek jelentős része a webáruház kínálatában is megjelenik.

Gyűrűzik a béremelési spirál
A magyarországi kiskereskedelem körülbelül 3-5 ezer fős munkaerőhiánnyal küszködik, emiatt egyre több nagy üzletlánc dönthet a bérfejlesztés mellett. Az Auchan például tavaly októbertől átlagosan 10 százalékkal emelte áruházi dolgozói fizetését, mintegy 1,2 milliárd forintnyi ráfordítással.
Van mit bepótolni is, hiszen az ágazatban évek óta alig változtak a fizetések.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

enapi, 2016.02.01 16:56

Rendkívüli?...mkndenhol emelni kell mert a minimálbért felemelték.
Követik Orbánt húzásait.
Jobb ma közmunkásként hat órában strandot sepregetni mint ápolni...itt volt rá az élő példa!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

reszeloaladar, 2016.02.01 16:26

KB bruttó 121ezerről sikerült 136ezer körülire emelni. Átlagban. Ha hozzávesszük, hogy egy középvezető ennél többet kereshetett, akkor igen sokan kereshettek a cégnél minimálbért. Ha az a megbecsülés, hogy időben érkezik a minimálbér akkor értem. Egy nyugati cég általában 30-40% a személyi jellegű ráfordíások aránya az összbevétel arányában. A fenti számokkal kalkulálva ez a KIKA-nál 8,1%. De persze tudjuk, magas az adó.
Másképpen fogalmazva, az ottani bútorok java részét a dolgozó nagyjából sosem tudná megvenni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .