Meghosszabbíthatják a Juncker-tervet

Elvi megegyezés született a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) élettartamának meghosszabbításáról és tőkeerejének növeléséről szerdán az Európai Parlament és az uniós tagállami kormányok képviselői között.
Szász Péter, 2017. szeptember 13. szerda, 16:59

A megállapodás értelmében a 2015-ben útjára indított, eredetileg három évre tervezett beruházásösztönző intézkedéscsomagot meghosszabbítanák 2020-ig, hogy azzal várhatóan legkevesebb 500 milliárd eurót tudjanak mozgósítani.

Közleményében az Európai Bizottság üdvözölte a megállapodást. Jyrki Katainen gazdasági növekedésért és munkahelyteremtésért felelős alelnök rámutatott: "az EFSI-ből így legalább 2020-ig profitálhatnak majd az európai polgárok", a program "továbbra is fontos ösztönzője lesz az EU gazdasági fellendülésének".

A beruházási program meghosszabbítását még hivatalosan is jóvá kell hagynia a tanácsnak és az uniós parlamentnek.

A Juncker-terv lényege, hogy az uniós büdzséből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítse elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.

HOZZÁSZÓLÁSOK