Támadás indul a forint ellen? - Szeretik gyűlölni Magyarországot

Egyik mondatában dicséri, a másikban óvatlannak minősíti az MNB új vezetőségét a Financial Times blogja. Az óvatos kamatcsökkentést díjazza a piac, de a nemzetközi befektetői hangulat legkisebb romlása is súlyos csapást mérhet a magyar kötvénypiacra.
NAPI, 2013. május 29. szerda, 09:45

A Magyar Nemzeti Bank tegnap tovább mérsékelte az alapkamatot, ám a forint erősödött: egy százalékkal javított árfolyamán az euróhoz képest már a döntés előtt. Mi folyik itt? - teszi fel a kérdést a döntésről szóló beszámolójában a Financial Times (FT). Timothy Ash, a Standard Bank ismert feltörekvő piaci elemzője egy sajátos körülményre hívja fel a figyelmet. Amikor tavaly augusztusban a bank elkezdte lefaragni a hétszázalékos kamatot, az infláció még magas volt, szeptemberben még 6,6 százalékon tetőzött. Áprilisra azonban 1,7 százalékra mérséklődött, így tíz hónappal ezelőtt a magasabb kamat ellenére a reálkamat mínusz 1,2 százalék volt, míg most nagyjából plusz 2,8 százalék.

Ami azonban még ennél is fontosabb: Matolcsy György jegybankelnökként viszonylag jó teljesít. Az előzetes félelmekre rácáfolva nem tett semmi rendkívülit. A kamatot a korábbi ütemben mérséklik tovább, ami féken tartja a forint árfolyamát, és ezzel utat nyit a hitelköltségek további lefaragása előtt. Magyarország ráadásul ma kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól, amivel  elhárul a veszélye annak, hogy az EU szankciókat léptet érvénybe vele szemben. Szóval minden rendben lévőnek látszik.

Nem oda Buda!

Ne lépkedjünk ilyen gyorsan! - szegezi szembe ezzel Peter Attard Montalto, a Nomura régiós szakértője. Magyarországot szeretik gyűlölni a befektetők, amint azt többször megmutatták, és ennek újra eljöhet az ideje. Jelenleg béke van. A jegybank nem csinál semmi őrültséget és az ország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól, ezért a befektetők zárják a rosszabb forgatókönyvek alapján felépített pénzügyi pozícióikat.

Ez elég lehet a forint árfolyamának megtámogatásához. Ugyanakkor szerinte túlzott jelentőséget tulajdonítanak a kedvező uniós döntésnek. Magyarország azzal kerülte ez az EU-s büntetést, hogy mindig többet és többet ígért, és az Európai Bizottság most ezt el is fogadja, azaz nem erőlteti a strukturális reformokat. Ezzel azonban azt jutalmazza, amit korábban elítélt: a bankok és a multik agresszív adóztatását a költségvetési kiadások csökkentése helyett.

A befektetők megbánhatják, hogy bíztak az ország papírjaiban, ha - például a Fed monetáris lazításának visszavonása nyomán - a gyengül a piacokon a kockázatvállalási hajlandóság. Az alacsony kamat miatt a forint ebben az esetben támasz nélkül maradna. Mások, például a dél-afrikai központi bank erre számítva nem mérsékelte alapkamatát. Montalto ezért úgy látja, hogy az MNB alábecsüli a Fed irányváltásához kapcsolódó tőkekivonás veszélyét. Lehet, hogy ez nem lenne drámai, ám az érzékeny egyensúly miatt egy szivárgás is nagy hatással járna.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Attila99, 2013.05.29 18:14

@bogyu: Mostanában valóban azt tapasztaltuk hogy gyorsan lenyugszanak az árfolyam kilengések. Én attól tartok hogy ennek hamarosan vége. Eddig a pénznyomdákkal minden szart el lehetett adni, de mi van ha ezeknek vége? Pl az MNB-nek milyen terve van arra ha elszabadul a forint és hirtelen elapadnak a források a kötvényvásárlásoknál? Mi van ha hirtelen sokan fedezékbe vonulnak kiveszik a nyereséget és elszállnak a kis devizák? Eddig az MNB kockáztatott a folyamatos kamatcsökkentéssel, de szerintem már pengeélen táncol ezzel a 4,5 %-os kamattal. Főleg ha tovább csökkenti. Én most biztosan leállnék egy időre, mert ez már olyan szint ami ha tovább csökken könnyedén visszájára fordul. Elég ha a Templeton elkezdi eladni a kötvényei 10 %-át, szinte azonnal összeomlik a kötvénypiac és a forint sem áll meg 320 alatt. Némi önmérséklet kéne, de ehhez hülye matolcsy és orbán is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bhole, 2013.05.29 17:57

@waszabi: "Ez a "gyűlölni" kifejezés nettó marhaság a pénzpiaci műveletek tekintetében."
És ezért értelmetlen shortonli egy olyan valutát amin folyamtosan erős keresleti nyomás van. De meg lehet próbálni. A nagy tőkeáttét miat a shortokon hatalmasat leht bukni. Kevesebb pénz marad majd a libsi jihadra, az Orbán elleni harcra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

waszabi, 2013.05.29 16:46

@Attila99: ha jól sejtem, kis hazánk számos állampolgára is él a lehetőséggel, ha idegen devizákon lehet akasztani jó pénzt, nem de? Arról nem beszélve, hogy a forntot magát is sokan shortolják a kedves honpolgárok.
Azért ők sem gyűlölik az USA-t vagy akármelyik eurós országot, amelyiknek a devizáján keresni vélnek némi pénzt, hanem csupán keresni akarnak a meglátott lehetőségeken.
Arról nem beszélve, hogy akinek befektetési számlája is van a hazai folyószámlavezető bankjánál, vagy akármilyen befektetési jegyekbe, alapokba fekteti a megtakarításait, az tudta nélkül is részt vesz ilyen akciókban, hisz a bank kereskedői se a saját zsebükből varázsolnak magas hozamokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogyu, 2013.05.29 14:04

@Attila99: Nem is mindig Magyarország rovására, inkább a többi spekuláns rovására.
Az árfolyamhiszti rövid idő alatt lenyugszik. Látszik ez a mostani pozíciózárások gyors forintgyengülést kiváltó, és már másnap visszakúszó árfolyamán.
És az is látszik, hogy az ország helyzete, a gazdaság megítélése változatlanul rosszabb, mint a Bajnai kormány időszakában - hiába zárul a kötelezettségszegési eljárás, a 265-270 forintos euróárfolyam szerintem egyhamar nem tér vissza.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Attila99, 2013.05.29 13:48

Marhaság hogy gyűlölik az országot. Inkább szeretik kifosztani. Nem véletlen hogy folyamatos csúcsokra emelkedik a külföldiek kezében lévő kötvényállomány. Magas kamat, magas hozam. Az más kérdés hogyha elkezd romlani a hangulat, és a FED is úgy dönt hogy csökkenti a kötvényvásárlási programját, akkor elszabadulhatnak az indulatok és nagy forintgyengülés jöhet. Erre lehet spekulálni, de ez nem azt jelenti hogy gyűlölik az országot, hanem azt hogy pénzt akarnak keresni jelen esetben Magyarország rovására.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html