Az ársáv alján keltek el a Waberer's részvények

A jelek szerint csak az ársáv alján volt megfelelő nagyságú érdeklődés a Waberer's részvények iránt a kibocsátás során, így 5100 forintban határozták meg a kibocsátási árfolyamot. A felajánlott mennyiség valamivel kevesebb, mint 38 százalékát adják csak el.
Lovas-Romváry András, 2017. június 30. péntek, 07:11

A jelek szerint csak az ársáv alján volt megfelelő nagyságú kereslet a Waberer's International Nyrt. részvényeire. A tőkeemeléssel egybekötött első nyilvános kibocsátás során így  a cég 5100 forintban határozta meg a részvények eladási árfolyamát, az előzetes ársáv 5100 és 6300 forint között volt.

Ezen az áron a cég közleménye szerint összesen 4 millió 423 ezer 434 darab részvényt adnának el a befektetőknek, ez az eredetileg értékesítésre felkínált részvények valamivel kevesebb, mint 38 százaléka. A nagytulajdonos úgy tűnik, önmérsékletet tanúsítana az eladás során, mivel az eladott mennyiség nagy részét, 3 millió 39 ezer 706 darabot a tőkeemelésből származó részvények tesznek ki, ami majdnem megegyezik az eredeti felajánláskor tervezett tőkeemelés mértékével, abban valamivel kevesebb, mint 50 ezer darabbal volt magasabb a kibocsátandó részvények darabszáma.

Ugyanakkor az eredeti felajánlásban túljegyzéssel együtt 8,5 millió darabot kívánt eladni a CEE Transport Holding B.V., e helyett most meglévő részvényeiből csak 1 millió 383 ezer 728 darabot értékesít.

A Waberer's a nyilvános kibocsátásból befolyó összeg jelentős részét a tájékoztatóban szereplő lengyel akvizícióra fordítaná, a Link sp. z.o.o. és a Link Sevices sp. z.o.o. megvásárlására.

A nyilvános kibocsátás során végül összesen 860 ezer 180 darab részvényt adnak el, ez hasonlóan aránylik az eredetileg tervezett mennyiséghez, mint a teljes résvénycsomagnál, azaz nagyjából annak 37,5 százaléka.

Annak ellenére, hogy csak a tervezett részvénymennyiség kevesebb, mint fele talál gazdára és az is csak az ársáv alján mindenképpen hatalmas lépésnek tekinthető a Waberer's kibocsátás a Budapesti Értéktőzsde számára. A cég szerint ekkora nyilvános kibocsátás nem volt a Budapesti Értéktőzsdén 1998 óta, s meglehetősen sok részvény került kisbefektetőkhöz is. Az eladott részvények 82 százalékát allokálták intézményi befektetők számára, 0,2 százalék került a munkavállalókhoz és a Waberer's tisztségviselőihez, s 17,8 százaléka pedig a kisbefektetőknél landolt.

A fő tulajdonos ugyan végül nem adta el az összes eladni tervezett részvényét, egyelőre nem kell azok piacra kerülésével számolni.  A kibocsátás során ugyanis 180 napos eladási tilalmat vállalt, tehát ő legkorábban jövő év elején jelenhet meg eladóként a tőzsdén. A részvényekkel a kereskedés július 6-án indul majd a Budapesti Értéktőzsdén.

Az, hogy nem sikerült az eredetileg meghatározott maximális mennyiséget eladni a részvényekből egyben azt is jelenti, hogy a közkézhányad alacsonyabb lesz a megcélzott 50 százalék körüli értéknél, nagyjából 27 százalékkal számol a cég. A fennmaradóból 70 százalék marad a CEE Transport Holding B.V.-t birtokló Mid Europa Partners tulajdonában.

A jegyzés során megjelent két elemzés, az Equilor és a Concorde szakértőinek írása egyébként meglehetősen óvatosan fogalmazott a kibocsátás árával kapcsolatban. Az Equilor elemzői lelkesebbnek mutatkoztak a részvénnyel kapcsolatban, ők úgy találták, a papírok alul vannak árazva a szektorbeli cégekhez képest, s így a kockázatok ellenére vonzónak találták azokat az 5100-6300 forint közötti ársávban.

A Concorde hét elején megjelent írásában ugyan nem fogalmazott meg ajánlást a részvénnyel kapcsolatban, hanem annyit közölt:

"Úgy gondoljuk, hogy a Waberer's sztori ciklikus és kockázatos, ugyanakkor egy érdekes befektetési lehetőség is egyben. A befektetésben nem feltétlenül a vállalat fundamentumai vonzóak, hanem azok árazása, hiszen a vizsgált versenytársakhoz viszonyítva igen magas diszkonton tervezik a cég értékesítését."

A Napi.hu saját számításai viszont egyes mutatók alapján kifejezetten drágának találta a részvényeket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK