Totális hatalomátvételre készül Trump

Janet Yellen Fed-elnök tegnapi bejelentése szerint, ha lejár megbízatása, akkor az amerikai jegybank kormányzói testületéből is távozik. Ezzel megnyílt az út a trumpisták többségbe kerülése előtt.
Lovas-Romváry András, 2017. november 22. szerda, 06:40

Janet Yellen az amerikai Federal Reserve elnöke bejelentette, hogy megbízatásának februári lejárta után kormányzói tisztségétől is megválik a szervezetben. Ezzel Stanley Fischer októberi visszavonulásával már négy helyre javasolhatja saját jelöltjeit Donald Trump a Fed kormányzótanácsában, azaz a kinevezéseket követően a trumpisták lesznek majd többségben a döntéshozó testületben.

A Fed vezető testületét pont egy olyan időszakban alakítják át totálisan, amikor az amerikai monetáris politikának komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Folytatnia kell a kamatok emelését és a mérlegfőösszeg leépítését, de mindezt úgy, hogy közben ne döntse be az kvantitatív lazítások és az extra alacsony kamatok következtében egekbe hajtott eszközárakat.

Korábban szakértők ebből a szempontból jó választásnak tekintették a Yellen utódjának javasolt Jerome Powellt. Trump Powell jelölésével - amelyre egy meglehetősen széleskörű casting után került sor - a Fed elnöki székbe elvileg okosat húzott, hiszen a szakember már évek óta a Fed kormányzótanácsának tagja, s az elemzők úgy vélik, folytatni fogja a Yellen-féle, laza monetáris politikát. Tehát a Fed úgy viheti tovább a Trumpnak alapvetően tetsző Yellen féle vonalat, hogy most már az általa delegált elnök és kormányzótanács irányítása alatt áll majd.

Yellen egyébként elnöki megbízatása lejártát követően egészen 2024 januárig a Fed irányító testületének tagja maradhatott volna.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2017.11.22 17:02

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2017, 2017.11.22 16:58

@zana: "a pénzügyi rendszerek saját szabályaik szerint dolgoznak.."
Jah. :DD Csak azt felejted el, h tisztában vagyunk mennyi infód van a "pénzügyi rendszerről", napi bolondja. :)) Még csak halvány fogalmad sincs erről. (mint bármiről amihez itt hozzámakogsz. A seggnyaláshoz és a gyűlölködéshez értesz, de ehhez nem kell ész.)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2017.11.22 16:44

@Bahnsteig_Eins:
Mit mondjak erre?
A buta is enyhe kifejezés a hozzáállásodra. Én örülök az erős Amerikának....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.11.22 16:39

@zana: "a pénzügyi rendszerek saját szabályaik szerint dolgoznak, céljuk Amerika gazdasági erejének megőrzése, erősítése"

Hát persze, Móricka!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2017.11.22 15:46

A pénzügyi rendszer Amerikában önálló életet él, de így is kell lennie. a pénzügyi rendszerek saját szabályaik szerint dolgoznak, céljuk Amerika gazdasági erejének megőrzése, erősítése, legfeljebb némely módszerbéli különbség adódhat. Nem értem egyes jobberek minek örülnek?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html