A szakdolgozónak közel felének nem nőtt az ígért mértékben a fizetése, sőt, van, akinek nem is változott.
Szerző(k): T. E.Az LMP társelnöke szerint a társadalom egy részének elege van a Fidesz soraiban felbukkant fiatal mandzsettagombos emberekből, akik sosem voltak ellenzékben, csak a kormányzásba ültek be.
Szerző(k): S. A. S.Amíg a streaming kezdetben a reklámokkal telített kábeltévéknek fordítottak hátat, addig mostanra már az ilyen szolgáltatások ár-érték aránya is egyre rosszabb lett. Ráadásul nem is reklámoktól mentes.
Szerző(k): Zádori BenceAz elitellenes érzelmek a legtöbb országban széles körben elterjedtek és egyre több helyen vágynak „erős kezű” vezetőre. Így van ez Magyarországon is.
Szerző(k): EconomxA spanyol és az olasz termelők is traktoros tüntetésekkel fejezik ki elégedetlenségüket.
Szerző(k): T. E.Kínában már minden ötödik 16 és 24 év közötti fiatal munkanélküli a 2023. augusztusi hivatalos adatok szerint. A kormányzat attól tart, hogy a társadalmi elégedetlenség fokozódásával a kiábrándult fiatalok veszélyt jelenthetnek a kommunista párt uralmára.
Szerző(k): EconomxAz IMAS International hat kelet-közép-európai országban vizsgálta a lakosság megtakarítási szokásait az Erste Csoport számára készített kutatás keretén belül.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA kávézólánc több ezer alkalmazottja az Egyesült Államokban felmondta a munkát a vállalat öt évtizedes történetének legnagyobb munkabeszüntetése alkalmával.
Szerző(k): Zádori BenceHétszáz védőnőből mindössze hét elégedett – derült ki a Független Szakszervezet felméréséből. Aki elégedett az is csak a 18 százalékos fizetésemelés miatt.
Szerző(k): Economx