Ukrajna jegyzéket intézett az EU-hoz a paksi projekt miatt. Szerintük a Roszatom támogatja a terrorcselekményket. Arra számítanak, hogy a magyarországi atomreaktor-építési projekt megvalósításáról szóló korábbi döntést felülvizsgálják.
Szerző(k): Napi.huÚgy tűnik, hogy az ukránok megindították nagy offenzívájukat az orosz hadsereg ellen, legalábbis több forrás erről számolt be csütörtökön.
Szerző(k): Napi.huA nevüket ugyan nem merték felvállalni az ukrajnai háborút pesszimistán szemlélő orosz üzleti és politikai élet krémjéhez tartozók, ám arról beszéltek, már egy befagyott konfliktust is pozitív eredménynek tudnának elkönyvelni. Az átlagemberek a közvélemény-kutatások alapján továbbra is támogatják Vlagyimir Putyin orosz elnököt, ám egyre nagyobb aggodalommal tekintenek a jövőbe.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennVegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Szerző(k): Napi.huVegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama.
Szerző(k): Napi.huAz Oroszország és Kína között megnövekedett kereskedelem forgalma. 2023 januárja és májusa között több mint 93,8 milliárd dollár forgalmat bonyolítottak, ami 40,7 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Szerző(k): Varga CsengeEláraszthatja az erdei tisztásokat nyár közepétől a titokban, illegálisan elhelyezett fémhulladék – ilyen szóbeszéd terjed a közösségi médiában, azt hangoztatva, hogy miután a Mol átveszi a fémek felvásárlását, nemhogy pénzt nem adnak majd a leadott hulladékért, hanem még fizetni is kell azért, hogy megszabaduljunk a rozsdás holmitól. Soroljuk az aggodalmakat, illetve a megnyugvásra reményt adó információkat.
Szerző(k): Sánta AndrásA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 541,95 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, 49 342,40 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 21,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Napi.huA legnagyobb fejlett és feltörekvő országok alkotta gazdasági szerveződés közölte, melyik az a gazdaság a világ legfejlettebb ipari nagyhatalmai közül, amelyik a legmagasabb inflációra számíthat még 2023-ban.
Szerző(k): Varga Csenge