A külföldiek kezében lévő forintkötvény-állomány stabil képet mutat, olyan eladási hullámról nincs szó, mint amilyenre 2008-ban volt példa. A globális hozamemelkedés és a magas infláció persze látszik a számokon.
Szerző(k): Domokos LászlóA frissen lemondott argentin pénzügyminiszter legfőbb feladata az volt az elmúlt években, hogy újratárgyalja a Nemzetközi Valutaalappal az előző kormány által felvett hitel törlesztésének feltételeit. Ezt meg is tette, ám a kormánypártnak nem tudta eladni az egyezséget.
Szerző(k): Komócsin SándorNagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek egy-egy lakása van a II. és a XII. kerületben, emellett magyar állampapírban 90 milliós megtakarítással is rendelkezik. Szalay Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek számos ingatlana mellett több mint 1 milliárd forintja van a bankban.
Szerző(k): Csernátony CsabaA legjobb betéti ajánlat már 7,75 százalékos, a nagybankok többsége azonban továbbra sem fizet jóformán semmit a lekötésekre. A jegybank hiába várna el magasabb betéti kamatokat, és hiába nőttek a hitelkamatok is az elmúlt hónapokban, a marzs valóban alacsony maradt.
Szerző(k): Herman BernadettA Bank of England kedden arra figyelmeztetést adott ki, hogy Nagy-Britannia és a világ gazdasági kilátásai egyre rosszabbak. A brit jegybank felszólította a bankokat, hogy növeljék a tőkepuffereket, hogy átvészeljék a gazdasági válságot.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb tízmilliárd forintos terhet jelent a Magyar Bankholdingnak is az extraprofitadó. Az új terhet és a megemelt tranzakciós illetéket nem hárítja át a bank a fogyasztókra, de a kamatemelések fájhatnak majd az adósoknak - mondta Ginzer Ildikó, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese a Napi.hu podcast adásában.
Szerző(k): Herman BernadettA Magyar Nemzeti Bank méretes emeléssel próbált júniusi kamatdöntő ülésesén gátat szabni az inflációnak és a forint gyengülésének, de egy 185 bázispontos lépés sem tudta visszarángatni az árfolyamot egy olyan sávba, amibe tartozna. A jegybank nem tudja eleget hangsúlyozni a karvalyságát, a spekulánsok viszont látszólag továbbra is a galamblelkűségre vannak berendezkedve, ezért nem tud jóval távolabb kerülni a 400-as szinttől a forint az euróval szemben.
Szerző(k): Rácz GergőSegít a mindennapi pénzügyi döntésekben a Napi.hu. A Financiológus rovatban olvasói leveleket válaszolunk meg, a lapunk csapata és külső szakértők tudását felhasználva. Írjon nekünk bizalommal a [email protected] címre!
Szerző(k): Herman BernadettAz első fél évben végrehajtott adósságkezelési műveletek eredményeként a 2022-re vonatkozó elsődleges kibocsátási terv 64 százalékban teljesült június végéig - adta hírül az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.).
Szerző(k): Rácz Gergő