Egy friss felmérés szerint az egyetemisták 55,3 százaléka küzd enyhe vagy közepesen súlyos lelki problémákkal. Tízből mintegy három hallgató úgy érzi, hogy a rendelkezésére álló anyagi források nem biztosítanak stabil körülményeket egyetemi tanulmányaihoz.
Szerző(k): Nagy MartinTovábbra is masszívan pesszimisták a befektetők a részvényekkel és a globális gazdaság kilátásaival kapcsolatban, olyannyira, hogy az jó talaj lehet egy tartósabb emelkedés megindulásához - derül ki a Bank of America felméréséből. A befektetési banknál azonban nem bíznak a pozitív fejleményekben.
Szerző(k): EconomxEgy friss jelentés szerint az európai, valamint az észak-amerikai kkv-k több mint kétharmada szenvedett el adatbiztonsági incidenst az elmúlt évben, a cégeknek ez pedig átlagosan 90 millió forintos okozott. Bár a vezetők aggódnak az esetleges kibertámadások miatt, a vállalkozások többsége nem fordít kellő figyelmet az adatbiztonságra.
Szerző(k): Nagy MartinTudatosabban figyelnek a magyarok a fenntarthatóságra, azonban az idén kevesebbet hajlandók költeni erre - derül ki abból a felmérésből, amelyet Opinio piackutató végzett a Rondo Hullámkartongyártó Kft. megbízásából.
Szerző(k): Németh TamásA fiatal munkavállalók hajlamosak azt gondolni, hogy régebben minden sokkal könnyebb volt az álláspiacon, egy friss kutatás szerint viszont megdőlni látszik ez a berögződés. Ugyanakkor nincs jelentős eltérés a fiatalok és az idősebbek között az első fizetésük megítélésében, hiszen a korcsoportok többsége annyit keresett pályakezdőként, mint amennyire számított.
Szerző(k): Nagy MartinEgy friss felmérés szerint már nem a nyaralásra vagy a hosszú hétvégére költenénk a béren kívüli juttatásokat, hanem a megkérdezettek akár a juttatás 20 százalékáról is lemondanának, ha azt élelmiszerre vagy rezsire költhetnék.
Szerző(k): Koncsek RitaSzázmilliárdokban mérhető veszteséget okoz a magyar lakosságnak a 15 százalékos éves infláció. A jelenlegi kiugróan magas inflációs környezetben nincs jó döntés, csak rossz és kevésbé rossz megoldások közül választhat, akinek van egyáltalán mit megtakarítania.
Szerző(k): Nagy MartinAz Eurostat friss elemzése szerint 2021-ben a magyarok 64,8 százaléka érezte magát egészségesnek, az íreknél tízből nyolcan mondták ugyanezt. A legrosszabb közérzetről a litvánok, a lettek és a portugálok számoltak be.
Szerző(k): Koncsek RitaSegítséget jelenthet a cégeknek a garantált bérminimum a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint. Parragh László megkeresésünkre rámutatott: fél év múlva jobban látjuk a ma még bizonytalan gazdasági folyamatok hatását, beleértve az inflációt és az energiaárak emelkedését. Kiemelte, a költségek emelkedése miatt elengedhetetlen az állami beavatkozás, e nélkül a vállalkozások nagyjából fele legfeljebb fél évig tudja fenntartani a normál működését.
Szerző(k): Nagy Kristóf