forint

08.
18.
22:27
A kormány a kínai óriásberuházás előtt 87 milliárdért fejleszti az infrastruktúrát

A kormány a kínai óriásberuházás előtt 87 milliárdért fejleszti az infrastruktúrát

A debreceni Déli Gazdasági Övezet bővítésével összefüggő infrastruktúra-fejlesztésekre februárban 85 milliárd 51 millió forintot hagyott jóvá a kormány, ezt most 87 milliárd 718 millióra emelte. Várhatóan itt épül majd kínai CATL autóakkumulátorokat gyártó üzem.

Szerző(k): Németh Géza
08.
18.
21:12
Akkora roham indult a napelemekért, hogy nem bírják teljesíteni az igényeket

Akkora roham indult a napelemekért, hogy nem bírják teljesíteni az igényeket

Jelentősen nőtt a napelemek iránt a kereslet az elmúlt két-három hétben - mondta Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek. Tavaly 35 ezer háztartásba szereltek napelemes rendszereket, most azonban pár hét alatt 60 ezer megkeresést kaptak. Az áramszolgáltatók miatt is lelassult a megvalósítási idő, és termékhiány is kialakult.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
18.
20:32
A szlovén kormány 80 ezer forintos rezsitámogatást ad a rászorulóknak

A szlovén kormány 80 ezer forintos rezsitámogatást ad a rászorulóknak

Az energia drágulásának ellensúlyozását szolgáló támogatási csomagokról döntött csütörtökön a szlovén kormány - közölte a szlovén közszolgálati televízió. Szlovéniában csökkentik a villamosenergia áfáját, és hatósági árakat is bevezettek.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
18.
18:10
Tombol az uborkaszezon a tőzsdén

Tombol az uborkaszezon a tőzsdén

Nem érte el az ötmilliárd forintot a budapesti részvénypiac forgalma csütörtökön, a Mol-részvény ára csökkent, az OTP-é emelkedett. A BÉT alulteljesített a nyugat-európai tőzsdékhez képest.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
18.
17:43
Van még ingyenpénz e-kerékpárra, magánszemélyek és vállalkozók is pályázhatnak

Van még ingyenpénz e-kerékpárra, magánszemélyek és vállalkozók is pályázhatnak

Van még pályázati forrás elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához: 140 millió forint támogatás jut pedelec és 109 millió forint e-cargo kerékpár vásárlásához a keretösszegekből – közölte a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
18.
16:50
Magyarország is jól járhat, bővítik a krk-i LNG terminált

Magyarország is jól járhat, bővítik a krk-i LNG terminált

A krki LNG-terminál (cseppfolyósítottföldgáz-terminál) kapacitásának megduplázásáról és a gázvezeték-hálózat bővítéséről döntött a horvát kormány csütörtöki ülésén - közölte az MTI szerint a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Szerző(k): Domokos Erika
08.
18.
15:38
Nyoma sincs a forint erősödésének

Nyoma sincs a forint erősödésének

Kis mértékben gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora délutánra a kora reggelhez képest - írja az MTI.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
18.
15:13
Magyarországon drágulnak a leginkább az ingatlanok az EU-ban

Magyarországon drágulnak a leginkább az ingatlanok az EU-ban

A magyarországi községekben csökkenésnek indulhatnak az ingatlanárak, azonban ez sem elég a többi ingatlan drasztikus áremelkedésének ellensúlyozásához. A Balatonnál már 900 ezer forint egy új lakás négyzetméterára - ítja az OTP Ingatlanpont közleményében.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
08.
18.
14:58
Elajándékoztuk, ezért nincs elegendő vakcina egy őszi oltási kampányhoz

Elajándékoztuk, ezért nincs elegendő vakcina egy őszi oltási kampányhoz

Mintegy 22 milliárd forint értékben, 4,9 millió adag Covid-oltást ajándékozott el a magyar kormány - mondta Ujhelyi István a EP-képviselő, aki a Nemzeti Népegészségügyi Központtól kapott adatokat hozta nyilvánosságra.

Szerző(k): Koncsek Rita
08.
18.
14:27
Újabb közpénzes víziközmű-munkát nyert Mészáros cége

Újabb közpénzes víziközmű-munkát nyert Mészáros cége

A Mészáros és Mészáros Zrt. végezhet az ivóvíz rendszeren rekonstrukciós munkákat Révfülöp, Zánka és Tapolca térségében, nettó 4 milliárd 910 millió forintért. A munkát az uniós támogatású Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében finanszírozzák.

Szerző(k): Németh Géza