A világon elsőként működtetett sikeresen egy hidrogénalapú repülőgéphajtóművet a brit Rolls-Royce. A forradalmi újítás teljesen megváltoztathatja, környezetkímélőbbé teheti a légi közlekedést hosszú távon.
Szerző(k): Bereznay IstvánÚj szabályozás keretében korlátozhatja az Európai Unió, hogy mennyi és milyen csomagolás kerül az EU területén forgalmazott termékekre. A tagállamoknak 2025 végéig kell majd elérni azt, hogy az ország területén keletkezett, csomagolásból származó hulladék legalább 65 százalékát újrahasznosítják.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennÖt ország - köztük Magyarország - hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozások vesznek részt abban a kutatási projektben, amelynek célja fenntartható, biomasszaalapú élelmiszer-értékláncok kialakítása Afrikában - közölte a Bay Zoltán Kutatóközpont az MTI-vel. Magyar részről egy laskagomba-termesztő társaság is részt vesz a programban.
Szerző(k): EconomxElkezdődtek Pesterzsébeten a kivitelezési munkák, így 2023 nyarára jelentős közlekedési fejlesztések valósulnak meg a kerületben. A beruházásnak köszönhetően javulnak a kerékpáros és gyalogos közlekedés feltételei is.
Szerző(k): Csernátony CsabaPénzügyi szolgáltatások és klímavédelem - a Magyar Bankholding arra volt kiváncsi, hogy a fiatalok számára mennyire fontos a "zöld" bankolás. A reprezentatív kutatás eredményeként a 18-30 éves korosztály egyharmada szívesen választana fenntartható pénzügyi szolgáltatásokat.
Szerző(k): EconomxA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében alkot képet arról, milyen eltérések tapasztalhatók a különféle környezetvédelmi - úgynevezett zöld -reklámüzenetek valós tartalma és azok fogyasztói értelmezése között. A GVH célja, hogy jogalkotói szempontokat adjon egy egységes állítás- és jelölésrendszer bevezetéséhez, amellyel erősödhet a fogyasztók bizalma - közölte a GVH.
Szerző(k): EconomxA fiatalok környezettudatosak, és sokaknak fontos az is, hogy a kiválasztott bank "zöld" legyen, bár első helyen nem ez áll, hanem a számlavezetés költségeit nézik. A zöld pénzügy számukra a papírmentességet és a digitalizációt jelenti. Azt, hogy a bankok finanszírozzák a gazdaságot, és dönthetnek arról, fenntarthatóság szempontjából mennyire vizsgálják meg hitelezendő cégeket, kevesen látják át.
Szerző(k): Herman BernadettAz energiaárak és üzemanyagárak drasztikus növekedése, az infláció és az alapanyaghiány a jellemzően nagy energia- és alapanyag-igényű csomagolóipart sem kerülhette el, de nem minden szereplőt érint ugyanolyan erővel mindez. A strukturális nehézségekre mindenki másként keresi a választ, de jó irány lehet a fenntartható technológiára, a körforgásos gazdasági modellre építő és digitális technológiákat is magába foglaló iparági innovációk előtérbe helyezése.
Szerző(k): Molnár CsabaÉrezhetően csökkentené Magyarország földgázfelhasználását a geotermikus energia szerepének növelése, ám ehhez a kormánynak konkrét fejlesztési terveket kellett volna letennie az asztalra.
Szerző(k): Komócsin Sándor