Az európai referenciaárak enyhén emelkedtek a holland gáztőzsdén. Az elmúlt napokban egyre olcsóbb lett a földgáz, és most ráadásul Németország jelentette be, hogy a gáztárolói lassan úgyis megtelnek, hogy a Gazprom teljesen leállította az Északi Áramlat gázvezetéken a tranzitot. A magyar rezsicsökkentést meghatározó gázárak 15 százalékkal vannak lejjebb, mint augusztus elején.
Szerző(k): Szabó DánielCsak az idei első félévben több mint ezermilliárd forint nem tervezett bevételhez jutott a magyar kormány, ebből akár juthatna szociális támogatásokra is az energiaválság idején - írta a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóA friss Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány fokozni akarja a visontai ligniterőmű téli termelését, és a Brüsszelben szélről és biomasszáról nyilatkozó minisztert pedig azzal bízza meg, hogy az energiahivatallal karöltve dolgozza ki, vizsgálja meg, hogyan tolható ki 2029 végéig az erőmű működtetése.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKötelező boltbezárások, korlátozott nyitvatartási idő, rendkívüli munkarend bevezetése. Akár ilyen vagy ehhez hasonló, a koronavírus járvány időszakában már alkalmazott intézkedések is elképzelhetőek Magyarországon a következő hónapokban, ha tovább súlyosbodik az Európa-szerte kibontakozó földgázválság.
Szerző(k): Molnár CsabaKönnyen lehet, hogy mire a kormány kivezeti az üzemanyagok árstopját a piaci viszonyok között sem kell 480 forintnál többet fizetni a benzinért és a gázolajért. Többek között erről beszélt Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke az Inforádiónak.
Szerző(k): Szász PéterSúlyos óvónő hiány sújtja a magyar gyermekgondozást, van olyan óvoda, ahol a szülőknek kellett kitalálniuk valamit, hogy legyen óvó néni, aki vigyáz gyermekeikre és besegít a nevelésükben.
Szerző(k): Komócsin SándorA német szövetségi kormány úgy döntött, hogy elengedi az áfát és adómentességet ad a saját fogyasztásra telepített napelemes lakossági rendszerekre. Sőt: nem csak a lakossági, a kereskedelmi ingatlanokra is kiterjesztik ezt a telepítés-generátort.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSzlovákiában is szinte megoldhatatlan gondot okoz a kórházaknak a megdrágult energia, nem mellékesen azért, mert nem állíthatják le az elektromos energiával működő berendezéseket, például a CT-ket, amelyek a folyamatos használatban elég rendesen fogyasztanak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz euróövezet recessziójának kockázata 2020 júliusa óta a legmagasabb szintre emelkedett, mivel egyre nagyobb az aggodalom, hogy a téli energiahiány a gazdasági tevékenység visszaesését fogja okozni.
Szerző(k): Szabó Dániel