"Utolsó üzletünk is bezárt" - búcsú Magyarországtól

Minden elfogyott a magyar piacról távozó Marks&Spencer végkiárusítása során. Vasárnap már nem is nyit ki az utolsó üzlet.
Csernátony Csaba, 2017. július 30. vasárnap, 11:18

Az eredeti tervek szerint vasárnap zárta volna be utolsó, Duna Plazában lévő boltját a Marks&Spencer, de mivel már szombaton lényegében mindent eladtak, ezért nem nyit ki az üzlet.

Vége

Utolsó üzletünk is bezárt - ezzel az üzenettel küldött a Marks&Spencer szombat este e-mailt a hírlevelére feliratozóknak. A levél szerint a megmaradt készletet eladták, és egyúttal tájékoztattak arról is, hogy a Marks&Spencernek nem lesz a jövőben képviselete Magyarországon.

A kiárusítás e hét elején lépett az utolsó fázisba, a Duna Plazában lévő boltban jelentős sorok voltak hétközben a komoly 70-90 százalékkal olcsóbban elhozható ruhák miatt. A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza szombat délután kereste fel az üzletet, akkor már nem voltak tömegek, az üzletben pár megmaradt melltartóból lehetett válogatni. Az üzlet inkább hasonlított egy üres táncteremre, mint egy boltra.

Több országot érintő átalakítás

A Marks&Spencer kivonulása nem volt váratlan: a társaság még tavaly novemberben közölte, hogy bezárja magyarországi üzleteit, a lépés egy, a számos országban működő társaság átszervezési programjának a része. Akkor a cég közölte: 60 ruházati és lakberendezési üzletet zár be a következő öt évben.

Az átalakítás azt jelenti, hogy az Egyesült Királyságban - egy 350 millió fontos átalakítási program keretében - 30 üzletet teljesen bezárnak 45-öt pedig Simply Food élelmiszerüzletté "fokoznak le vagy alakítanak át". Az átalakítás az Egyesült Királyságon kívül 10 nemzetközi piacot is érint, Magyarországot. Franciaországot, Belgiumot, Észtországot, Litvániát, Lengyelországot, Hollandiát, Romániát, és Szlovákiát.

A Marks&Spencer a budapesti üzleteket az idén egymás után zárta be, a Duna Plazában található bolt maradt a végére, amely szombaton befejezte a működést. A cég azt is közölte, a kivonulás ellenére a hibás árukat érintő jogszabályokat teljesíti. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy aki hibás árut vett a cég boltjaiban, az a Marks&Spencer könyvelőjéhez, a BDO Magyarországhoz fordulhat az igényével.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarosPifta, 2017.07.31 08:40

Hová tűnt Orbán Viktor Magyarországról?

Nem volt a záróünnepségen.

Csak nem a szentpétervári haditengerészeti díszszemlén van a fideszes komcsi?



Putyin a flotta történelmi háborús győzelmeinek és Oroszország haditengerészeti nagyhatalmi státuszának méltatása mellett hangoztatta, hogy az orosz hadihajók részt vesznek az olyan, új kihívások elleni harcban is, mint a terrorizmus és a kalózkodás.

cikk: http://www.origo.hu/nagyvilag/20170730-orosz-hadiflotta-modernizalas.html
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html