A kisebb termelési költségek miatt két éven belül teljes gyártókapacitását Magyarországra telepíti az osztrák ASCO GmbH - értesült lapunk. A tavaly 55 millió schilling nettó árbevételt elérő, kávé- és italautomatákat, valamint különböző árukiadó berendezéseket gyártó cég a Zala megyei Csesztregen a közelmúltban már megvette az egykori mezőgazdasági szövetkezet gépműhelyét és a hozzá tartozó területet - erősítették meg információinkat a helyhatóságnál. Az ASCO néhány héten belül magyar céget alapít, majd a csesztregi telephelyen - várhatóan már az ősztől - 30 dolgozóval elkezdődik a termelés. Ezt követően hozzáfognak egy új, több mint ezer négyzetméteres gyártóbázis felépítéséhez. Ez a tervek szerint másfél év alatt készül el. A várhatóan több mint 1 milliárd forintba kerülő létesítményhez egy nagy alapterületű raktárbázist is magában foglaló logisztikai központ is csatlakozik majd. Az önkormányzattól kapott információk szerint Franz Oberneder, az ASCO ügyvezető igazgatója bemutatkozó látogatásán közölte, hogy az európai italautomata-piac 5 százalékának megszerzésére törekvő ASCO 2004-re teljes gyártó- és logisztikai kapacitását Csesztregre kívánja telepíteni. Az Európai Unió országaiban 3 millió italautomata működik, amelyekből évente körülbelül 100 ezret cserélnek le. K. Zs.