Jóváhagyta az ellenzéki többségű lengyel szenátus is azt a törvényt, amely értelmében júliustól díjmentessé teszik az állami autópályák használatát Lengyelországban. Az államfő elé kerülő jogszabályban foglaltak a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) őszi parlamenti választásokra szóló programjának egyik pontját teljesítik.

Az alsóházban (szejm) pénteken megszavazott törvényt a 100 fős szenátusban 73 szenátor támogatta, senki sem adott le ellenszavazatot, nyolc szenátor tartózkodott a voksolástól.

Amennyiben a lengyel elnök aláírja a törvényt, az Országos Közúti és Autópálya Főigazgatóság által felügyelt szakaszokon az autópályadíjakat július 1-jével szüntetik meg a 3,5 tonnánál kisebb tömegű járművek, vagyis a személyautók és motorkerékpárok számára.

A lengyelországi sztrádák együttes hossza 4900 kilométer, ezen belül az autópályák mintegy 1800 kilométert, a gyorsforgalmi utak pedig 3100 kilométert tesznek ki.

Az említett szakaszok a Lengyelország nyugati és keleti határát összekötő A2-es és A4-es autópályán a Konin és Stryków közötti mintegy 100 kilométeres, illetve Wroclaw és Sosnica közötti 164 kilométeres útszakasz. 

A koncessziósok sem maradnak ki

Ami az összesen 465 kilométer hosszú koncessziós szakaszokat illeti, ott korábbi bejelentések szerint a díjmentességről a kormány egy éven belül szeretne megegyezésre jutni a magántulajdonosokkal, és módosítani a vonatkozó törvényeken. Az említett koncessziós szakaszok szintén az A2-es és az A4-es, valamint az északról délre haladó A1-es autópályán találhatók.

A szerdán megszavazott törvény értelmében betiltják továbbá a 3,5 tonnánál nagyobb tömegű járművek sofőrjeinek, hogy előzzenek az autópályák, illetve gyorsforgalmi utak azon szakaszain, amelyeknek adott irányban csak két sávja van. Kivételt képez az olyan járművek megelőzése, amelyek a megengedettnél "jelentősen alacsonyabb" sebességgel haladnak.

 

Itt a matrica, amire sokan vágytak: olcsóbb lesz, mint a többi

Lázár János minisztériuma közölte, hogy Magyarországon is bevezetik az egynapos autópálya-matricát. Bővebben >>>

Magyarországon a jelenleg érvényben lévő legrövidebb időtartamra heti – azaz 10 napos autópálya-matrica – Magyarország összes fizetős útszakaszára érvényes a megjelölt kezdő, vagy a vásárlás napjától összesen 10 egymást követő naptári napra, a 10. nap 24. órájáig.