Aláírásgyűjtést indít az egyetemi hallgatók körében a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT), hogy az Európai Bizottság a folyamatban lévő tagállami tárgyalásokkal párhuzamosan indítsa újra az Erasmus+ felsőoktatási csereprogramjait Magyarországon - írja az MTI.

A petícióval szeretnék felhívni a felelős döntéshozók figyelmét arra, hogy a külföldi tapasztalatszerzés és fejlődés lehetősége a fiatalok jövője szempontjából ma már szinte nélkülözhetetlen.

Felidézték, az Európai Bizottság tavaly decemberi határozatának értelmében a magyarországi modellváltó egyetemekkel nem jöhet létre új jogi kötelezettségvállalás, ez érinti az Erasmus mobilitási programot is, vagyis a jövőben nem lesznek elérhetők a nemzetközi hallgatói csereprogramok.

A mobilitási lehetőségek befagyasztásával körülbelül 182 ezer hallgató, köztük 30 ezer külföldi esik el a nemzetközi tapasztalatszerzés lehetőségétől, valamint további sok ezer külföldi fiatal veszíti el az esélyt arra, hogy Magyarországon tanulhasson - közölték.

Kiemelték, a Nemzeti Ifjúsági Tanács és tagszervezetei, valamint a csatlakozó hallgatói szervezetek bíznak abban, hogy a felek mielőbb képesek tárgyalásos úton rendezni a vitás kérdéseket. Egyúttal arra kérik az Európai Bizottságot, hogy ezek állásától függetlenül is nyissa meg az utat az Erasmus+ mobilitási lehetőségek előtt, hogy a konfliktus vesztesei ne a fiatalok legyenek.

A NIT petíciója az alábbi linken érhető el: openpetition.eu/!krgkn

Ősszel újra lehet pályázni

Az egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az Erasmus ösztöndíjakra az őszi szemeszterben is, ahogyan eddig - mondta április elején a területfejlesztési miniszter. Navracsics Tibor, aki Elisa Ferreira, Johannes Hahn és Marija Gabriel uniós biztossal folytatott megbeszélést.

Arra kérte az Európai Bizottságot, küldjön levelet a nemzetközi mobilitási pályázatok koordinálását végző Tempus Közalapítványnak, amelyben megnyugtatja az egyetemistákat és a tagállami hatóságokat, hogy nincsen fennakadás az Erasmus+ programban való részvételben.

Szerinte a levél bizalomerősítő lenne, amely elmagyarázza, hogy az egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az őszi szemeszterben is az ösztöndíjakra, ahogyan eddig. Mivel nyárig megállapodás születhet ebben a kérdésben, a Horizont Európa és Erasmus+ program finanszírozása 2024 után is folyamatos lesz - mondta a miniszter.

Elmondta továbbá, hogy a Horizont Európa programmal kapcsolatban már érkezett tisztázó levél az Európai Bizottság részéről, amely a konzorciumi partnerek és a magyar egyetemek számára is elmagyarázza, hogy egyelőre zökkenőmentesen mehet tovább a pályázás és a programban való részvétel. Ha nem születne megállapodás, az csak a jövőben okozhat problémát - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy hamar sikerül megállapodni az Európai Bizottsággal, és akár már április második felében a magyar parlament elé kerülhet a törvényjavaslat.

Az uniós bizottság ígéreteinek megfelelően, ha így haladunk a tárgyalásokkal, és nyárra el tudja végezni a magyar teljesítések értékelését, akkor az uniós forrásokhoz ténylegesen hozzá tudunk férni - tette hozzá Navracsics Tibor.