bíróság tizennégy vádlott esetében hozott ítéletet, közülük nyolcan volt rendőrök, hatan polgári személyek. Az ügyben tizenegy éve kezdődött vizsgálat a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján. 

A vádirat szerint a vendéglátásban nagy befolyásra szert tett Vizoviczki László rendszeresen lefizetett rendőröket és más hatósági dolgozókat azért, hogy üzletei zavartalanul működhessenek,

valamint előre értesüljön az ellenőrzésekről; a korrumpált emberek rendre vegzálták is a volt nagyvállalkozó konkurenciáját.

Mivel az érintettek többsége a bíróság megállapítása szerint bűnszervezetet hozott létre, kedvezményre nem jogosultak, büntetésüket teljes egészében le kell tölteniük.

A csütörtöki ítélethirdetésben érintett vádlottak közül korábban többen letartóztatásban voltak, illetve különféle bűnügyi felügyelet alatt álltak, jelenleg azonban mindegyikük szabadlábon van, korlátozások nélkül: közülük mindössze ketten jelentek meg a Fővárosi Törvényszék határozatának kihirdetésekor.

bűnszervezetben elkövetett vesztegetések, titkos adatok kiszivárogtatása, lőszerrel való visszaélések miatt február 9-én kilenc vádlott kapott elmarasztaló ítéletet.

A volt rendőrtisztek közül:

  • K. Attila 9 év;
  • H. Lajos 11 év;
  • dr. G. Imre 11 év;
  • K. Tamás 10 év;
  • O. Péter 6 év fegyházat kapott. 

Vizoviczki Lászlót hét másik vádlottal együtt már 2020-ban elítélték, ők ugyanis beismerték bűnösségüket.

Vizoviczki László hét és fél év börtönt kapott, társaira szabadságvesztést, vagyonelkobzást, pénzbüntetést és ezek kombinációit szabták ki.  Az viszont csak most derült ki, hogy mi lesz a – bűnösségét többnyire tagadó – másik 13 vádlott sorsa.

Büntetésüket teljes egészében le kell tölteniük. Emellett minden vádlott ellen vagyonelkobzást is elrendelt a hatóság, a vesztegetésként elfogadott pénz miatt van, akitől 110 milliós értékben foglaltak le ingatlant, üzletrészt, autót és motorkerékpárt. Négyen kaptak mellékbüntetésként olyan ítéletet, amivel lakóházaikról is lemondhatnak, emellett fejenként a 4-6 millió forintos bűnügyi költséget is meg kell téríteniük.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak ügyében eljáró mind a 12 ügyvéd élt a fellebbezés jogával.

Az egykori "diszkópápának" és társainak vesztegetési ügyének tárgyalása 2015. január 14-én a Debreceni Törvényszéken kezdődött el. A vádlottak többsége civil volt, de rendőr, tűzoltó, pénzügyőr is akadt közöttük, ezért katonai tanács előtt folyt a per.

Vizoviczki Lászlót 2017. április 28-án hét év börtönre és több mint 600 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon vendéglátóipari tevékenységgel összefüggő költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. október 3-án kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletével hét év fegyházzal és 330 millió forint vagyonelkobzással sújtotta az elsőrendű vádlott Vizoviczki Lászlót.

A másik ügyben 2020. december 21-én született jogerős ítélet: hivatali vesztegetés, minősített adatokkal visszaélés és más bűncselekmények miatt hét és fél év fegyházbüntetést szabott ki a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa Vizoviczki Lászlóra.